Áll a bál Ponta és Johannis között a Schweighofer miatt


-A A+

Nagyon súlyosnak minősítette Klaus Johannis a kormányfőnek azokat a vádjait, miszerint az államfő a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó cégnek lobbizó liberális politikusok befolyására utasította el az erdészeti törvény kihirdetését. Azonnali kivizsgálást kért, és burkoltan perrel fenyegette a miniszterelnököt.

Victor Ponta nyilatkozata szerda este hangzott el a B1Tv-ben. Előzménye, hogy az államfő visszaküldte a parlamentnek a jogszabályt, amelynek előírásai szerint egy gazdasági csoport piaci részesedése egy bizonyos fafaja kitermelésében és feldolgozásában legtöbb 30 százalék lehet. Johannis éppen a Holzindustrie Schweighofer érdekeit sértő korlátozást kifogásolta, arra hivatkozva, hogy ellentmond az uniós versenyszabályoknak.

Victor Ponta szerint az államfőt „bizonyos liberális politikusok” befolyásolták döntésében. Ezek a politikusok – állítja a kormányfő – korábban többször is találkoztak az osztrák cég képviselőivel. Ponta ugyanakkor értésre adta, hogy miniszterelnöki minőségében, a titkosszolgálatoktól kapta ezeket az információkat.

Klaus Johannis csütörtökön közölte: soha nem tárgyalt Schweighofer érdekében lobbizó liberális politikusokkal. Tájékoztatása szerint felszólította a Román Hírszerző Szolgálat vezetőjét, vizsgálják ki Victor Ponta kijelentéseinek valóságtartalmát.

„A miniszterelnök azt sejteti, hogy az elnöki hivatalban befolyással történő üzérkedés zajlott. Ez nagyon súlyos vád, és e szerint kezelem. A miniszterelnök felelni fog, ha kijelentései valótlannak bizonyulnak” – nyilatkozta olaszországi útja előtt a bukaresti repülőtéren az államfő.








EZT OLVASTA MÁR?

X