Antal Árpád: a székely zászló ügye nem oldódott meg


-A A+

„A múlt héten elfogadott zászlótörvénnyel a kisebbik probléma – a helyi és megyei zászlók kérdése – megoldódott, de a számunkra fontosabb székely zászló használatának ügye nem" – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a zászlótörvény kapcsán „nem szabad becsapnunk magunkat”.

Nem tartja elfogadhatónak, hogy kiskapukat keresve helyi zászlóként próbálják elfogadtatni a székely zászlót a székelyföldi önkormányzatok. Erre egy másik törvényt kell alkotni és elfogadtatni, mondta az elöljáró. Hozzátette: a jelenlegi zászlótörvény kapcsán különbséget kell tenni a székely zászló és a helyi, megyei zászlók között.

Meglátása szerint ez a jogszabály nem tesz hozzá, és nem is vesz el semmit a székely zászló használatához, hiszen a bíróságokon eddig is elveszítettek minden pert, ami a székely zászló használatáról szólt. Mint ismert, korábban hasonlón nyilatkozott a maszol.ro-nak Tamás Sándor háromszéki tanácselnök.

Okafogyott a városzászló pere

Ezzel szemben a polgármester szerint a mostani törvény megnyugtatóan rendezi a helyi és megyei zászlók kérdését. Emlékeztetett, hogy Sepsiszentgyörgy zászlóját 2008-ban fogadta el az önkormányzat, de a prefektúra pert indított ellene, amit alapfokon el is vesztett a helyi tanács.

Antal Árpád szerint ez a per okafogyottá válik, hiszen amint a törvény megjelenik a Hivatalos Közlönyben, Sepsiszentgyörgyön újra előterjesztik a város zászlaját, amelyen kék-arany alapon a város hivatalosan elfogadott címere szerepel, ezért szerinte Bukarest nem támadhatja meg a helyi lobogót.

Antal Árpád a székely zászló kapcsán rámutatott, hogy Romániában erősödik a regionális öntudat, megjelent már az erdélyi és a moldvai zászló is, ami azt jelenti van igény a regionális szimbólumokra. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint partnereket kell keresni, és a regionális szimbólumok használatát szabályzó törvényt kell alkotni, benyújtani a parlamentbe és elfogadtatni.

MPP: az SZNT fölöslegesen aggódik

Ugyancsak a zászlótörvény kapcsán tartott csütörtökön sajtótájékoztatót az MPP Kovászna megyei elnöke. Kulcsár Terza József szerint fölösleges viták alakultak ki, nem érti azokat az RMDSZ-es politikusokat sem, akik azt állítják, hogy a jogszabály részben megoldja a székely zászló kérdését, mert nem oldja meg, és nem érti az SZNT aggodalmát sem, mert értelmezése szerint a székely zászlót továbbra is lehet használni.

Kulcsár Terza József emlékeztetett, hogy a bíróság a magyar himnusz bírság ügyében kimondta, hogy amit a törvény nem tilt az megengedett. Ez alapján tehát a törvény nem tiltja a székely zászlót, tehát használható. Hozzátette a polgári párt ki fog dolgozni egy törvénytervezetet a szimbólum használatról, eljuttatják a parlamentbe, és arra számít, hogy azt felvállalják majd az RMDSZ-es partnereik.

Az MPP háromszéki elnöke a helyi és megyei zászlók kapcsán kifejtette, hogy továbbra is fennáll annak veszélye, hogy Bukarest majd nem hagyja jóvá a neki nem tetsző helyi lobogókat.








EZT OLVASTA MÁR?

X