Másodszor is elutasította Dan Șova letartóztatását a szenátus


-A A+

Másodszor sem járult hozzá a szenátus Dan Șova előzetes letartóztatásához. A kedden megismételt szavazáson 66 honatya értett egyet a szociáldemokrata politikus vizsgálati fogságba helyezésének engedélyezésével, 72-en ellenezték.

Ahhoz, hogy az ügyészség kérhesse a bíróságtól a szenátor letartóztatását, 70 támogató szavazatra lett volna szükség. Dan Șova az eredményt kommentálva közölte: alig várja, hogy ügye a bíróságra kerüljön és tisztázza az ártatlanságát.

A szavazás megismétlését kedden a szenátus házbizottsága rendelte el, miután alkotmányellenesnek bizonyult a március 25-i szavazás, amellyel a honatyák megakadályozták a politikus letartóztatását. Az ellenzéki liberálisok ellenezték az eljárás megismétlését. Szerintük az első szavazás eredményét kellett volna az immár módosított törvény és házszabály szerint értelmezni.

Arra utaltak, hogy március 25-én a jelen lévő szenátorok többsége megszavazta ugyan a korrupcióellenes ügyészség kérését, a szenátus mégis azt közölte, hogy a törvényhozók nem járultak hozzá Șova őrizetbe vételéhez, mivel nem volt meg a házszabály által ilyen esetben előírt minősített többség, vagyis a szenátus teljes létszámának fele plusz legalább egy szavazat. 

Mint kiderült, csak a szenátus házszabálya, valamint a szenátorok és képviselők jogállását szabályozó törvény kér minősített többséget egy törvényhozó őrizetbe vételének engedélyezésénél, az alkotmányban viszont egyszerű többség szerepel. Azóta a parlament módosította az alkotmánysértő törvényt, a szenátus pedig az alaptörvényhez igazította házszabályát.








EZT OLVASTA MÁR?

X