Lemond Victor Ponta kormányfő


-A A+

Megérkezett szerda este az elnöki hivatalba Victor Ponta miniszterelnök írásos lemondása, amelyet az államfő még nem vett fogadott el. Délutáni sajtónyilatkozatában Klaus Johannis megállapította: emberek halála kellett ehhez a lemondásához. Csütörtökön elkezdődnek a konzultációk az új kormány megalakításáról. Összeállításunk frissül.

22.30: Az államfő még mindig nem bocsátotta ki a Victor Ponta lemondásának elfogadásáról szóló elnöki dekrétumot. A miniszterelnök így még hivatalában van. Klaus Johannisnak a lemondás elfogadása mellett döntenie kell az ideiglenes kormányfő kinevezéséről is. Victor Ponta a védelmi minisztert, Mircea Dușát javasolta a tisztségre. 

20.35: Klaus Johannis csütörtökön megkezdi konzultációsorozatát a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról – közölte szerda este az elnöki hivatal. Délután sorrendben a Szociáldemokrata Pártot, a Nemzeti Liberális Pártot, az RMDSZ-t, majd a kisebbségek parlamenti frakcióját várja Cotroceni-be. Péntek délelőtt a Románia Haladásáért Országos Szövetség, majd az ALDE delegációját fogadja.

19.30: Megérkezett az elnöki hivatalba Victor Ponta írásos lemondása. A távozó kormányfő egyben azt is javasolja Klaus Johannis államfőnek, hogy nevezze ki ideiglenes miniszterelnöknek Mircea Dușa védelmi minisztert.

18.35: Ismét ezrek vonultak utcára Bukarestben és más városokban. Most már előrehozott választásokat követelnek.

17.30:  „Embereknek kellett meghalniuk ahhoz, hogy lemondjon ez a kormány” – állapította meg szerdai sajtónyilatkozatában az államfő. Klaus Johannis közölte: legkésőbb pénteken elkezdi konzultációját a parlamenti pártokkal a Victor Ponta lemondása után kialakult helyzetről.

16.50: Egyetlen napirendi pontja van a Victor Ponta vezette kormány utolsó ülésének: a tanárok béremelése.

14.30: A koalíciós pártok vezetőinek szerdai tanácskozása után a Szociáldemokrata Párt elnöke közölte, hogy a PSD kormányon kíván maradni, és nem ért egyet az előrehozott választások kiírásával Victor Ponta miniszterelnök lemondása után.

14.06: Mircea Dușa védelmi minisztert javasolja ideiglenes kormányfőnek Victor Ponta, aki a lemondásának benyújtása után nem kíván többé a kormány tagja maradni. Erről a koalíciós pártok vezetőinek szerdai tanácskozása után beszélt a tisztségéből távozó politikus. Mint ismert, az alkotmány szerint az államfő legfeljebb 45 napra nevezhet ki ideiglenes tisztségviselőt a kormány valamely posztjára a kabinet tagjai közül. 

13.25: A Nemzeti Liberális Párt előrehozott választásokat sürget – közölte sajtótájékoztatóján a PNL két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga. Alina Gorghiu elmondta, hogy a PNL tárgyalásokat kezdeményez a parlamenti pártokkal az előrehozott választásokról. „Politikai egyezségre van szükség ahhoz, hogy a választásokat mielőbb megtarthassuk” – erősítette meg Vasile Blaga.

13.10: Megkezdődött a koalíciós pártok vezetőinek rendkívüli tanácskozása. Szociáldemokrata források szerint a PSD nem kíván többé együtt kormányozni a Gabriel Oprea vezette Románia Haladásáért Országos Szövetséggel, sőt megszakítaná a viszonyt a UNPR-vel. Ismert, hogy Victor Ponta – állítása szerint – azért mondott le, mert Gabriel Oprea nem volt hajlandó megtenni ezt a lépést a motoros rendőr halála és a Colectiv klubban történt tragédia után.

13.00: Gabriel Oprea belügyminiszter-kormányfőhelyettes a sajtónak elmondta, hogy kedd este egy négyszemközti találkozón Victor Ponta közölte vele a lemondási szándékát. A jelenlegi koalícióban lévő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke közölte, hogy nem kíván tagja lenni az új kormánynak.

12.46: Kelemen Hunor szövetségi elnök elképzelhetőnek tartja, hogy az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal együtt kormányozzon az új miniszterelnök kinevezése után. A politikust a Victor Ponta lemondása utáni forgatókönyvekről kérdeztük.

11.35: Az elnöki hivatalból származó források szerint Klaus Johannis hamarosan a sajtónak is nyilatkozik a Victor Ponta lemondásával előállt helyzetről.

11.30: Victor Ponta lemondásának hírére rendkívül vezetőségi ülést tart szerdán az ellenzéki  Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az alakulat alelnöke, Ludovic Orban a Mediafaxnak elmondta: nem zárja ki az előrehozott választások kiírását, de elképzelhetőnek tartja egy technokrata kormány megalakítását a jövő év végi választásokig.

10.50: Lemond Victor Ponta miniszterelnök a nap folyamán - jelentette be szerdán a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Liviu Dragnea tájékoztatása szerint a miniszterelnök azért teszi meg a lépést, mert a koalíciós társ Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) vezetője, Gapriel Oprea belügyminiszter nem vállalta a felelősséget a bukaresti tragédiáért, mint ahogy nem vállalta a felelősséget a főváros negyedik kerületi UNPR-s polgármestere, Cristian Popescu Piedone sem (a negyedik kerületben történt a 32 ember életét kioltó tűzvész – szerk. megj.)

„Nem lehet a társadalomtól elszakadva politiziálni – utalt a PDS elnöke a kedd esti bukaresti tüntetésre. – Mivel az érintett koalíciós társak nem vállalják a felelősséget a múlt héten történt tragédiáért, a miniszterelnök beadja a lemondását”.

A PSD elnöke elmondta, 13 órakor összeülnek a koalíciós pártok vezetői megtárgyalni a további teendőket. Tájékoztatása szerint az új miniszterelnök kinevezéséig Victor Ponta ellátja a kormányfői hatáskörét. A nap folyamán konzultálnak Klaus Johannis államfővel is. Újságírói kérdésre ugyanakkor kizárta azt a lehetőséget, hogy Ponta meggondolja magát, és mégsem mond le. 

Ponta: vállalom a felelősséget a tragédiáért

Lemondási szándékát megerősítette Victor Ponta is. A kedd esti tüntetésre utalva kijelentette: nem hagyhatta figyelmen kívül a változásra irányuló társadalmi igényt. „Nem hagyom, hogy a bukaresti tragédia felelőssége csak a helyi önkormányzatot és a különböző hatóságokat terhelje. Magamra vállalom ezt a felelősséget” – jelentette ki a miniszterelnök.

Victor Ponta úgy fogalmazott: reméli, hogy lemondása elégtételt jelent a kedd esti tüntetések résztvevőinek, és Románia racionális megoldásokat tud majd keresni a problémáira. 

Mint ismert, az új kormányfőt a pártok konzultálása után az államfő nevezi ki. Az alkotmány felhatalmazza arra Klaus Johannist, hogy akár az ellenzéki soraiból válassza ki jelöltjét. Az új miniszterelnök kormányát a parlamentnek is meg kell szavaznia.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X