Gondok és megoldások a szórványban – kerekasztal-beszélgetés Nagyenyeden


-A A+

„Gondok és megoldások a szórványban” című kerekasztal-beszélgetés vendége és moderátora volt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke, csütörtökön Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban.

A különböző szakterületek képviselői számára létrejött rétegtalálkozó meghívottai között szerepelt Hegedüs Csilla, az RMDSZ Kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Korsós Tamás, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviselője. Az esemény házigazdája Lőrincz Helga, kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő, a Fehér megyei RMDSZ elnöke volt.

A Fehér megyei RMDSZ szervezet és a Dr. Szász Pál Egyesület közös kezdeményezésére szervezett eseményen részt vettek a Fehér és Hunyad megyei magyar értelmiségiek, akik többségében román anyanyelvű közösségekben tevékenykednek és élik meg magyarságukat. A rendezvény a közeledő kettős ünnep –Magyar Nyelv Napja és a Magyar Szórvány Napja – égisze alatt került megszervezésre.

„Mint ismeretes, november 13. már hivatalosan is a Magyar Nyelv Napja Romániában, annak eredményeként, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai által előterjesztett törvénytervezetet Románia Parlamentje elfogadta és az államelnök kihirdette az erre vonatkozó határozatot. Ennek értelmében, idén első alkalommal, hivatalosan is megünnepeljük Magyarországgal és a Kárpát-medence magyarságságával a Magyar Nyelv Napját. A második ünnep, amelyre készülünk, a Magyar Szórvány Napja, november 15., Bethlen Gábor fejedelem születésének  napja. Ennek központi rendezvénye idén Temesváron kerül megszervezésre, azonban Erdély számos településén is ünnepi műsorokkal készülnek a Magyar Szórvány Napra.” – tájékoztatott Winkler Gyula. A két ünnep jelentőségéről szólva, kiemelte: a szórvány közösségek esetében a fennmaradást biztosító út az összefogás útja. „Akkor tudjuk terveinket megvalósítani és a szórványban élő közösségeket megerősíteni, ha a közösségépítésben szerepet vállaló civil és szakmai szervezetek, értelmiségiek, az egyházak és az RMDSZ képviselői közösen terveznek és közösen valósítják meg elképzeléseiket.” – hangsúlyozta a Hunyad megyei szervezet elnöke.

A kerekasztal megbeszélésen Hegedüs Csilla, vázolta az RMDSZ szórvány cselekvési tervének megvalósítási szakaszait az elmúlt négy esztendőben, valamint ismertette azon konzultációsorozatot, amelynek eredményei vasárnap, a temesvári szórvány konferencián lesznek bemutatva. „A konzultáció során megszületett javaslatokat összefoglalva, az RMDSZ egy kibővített, új irányvonalakat tartalmazó szórvány cselekvési tervet fog bemutatni november 15-én, a Magyar Szórvány Napja alkalmával” – fogalmazott a Szövetség ügyvezető alelnöke, aki azt is hozzátette: az RMDSZ szórvány cselekvési terve azokra a területekre terjed ki, amelyek fontosak a jövő tervezésének szempontjából, hozzájárulva a szórványban élő magyar emberek jólétének megteremtéséhez. „A Fehér megyei értelmiségiek felvetései azt bizonyítják, hogy terveink életképesek és egy jól összehangolt munkamódszerrel van esélye a magyar jövőnek Fehér megyében és Erdély többi szórvány vidékein egyaránt” – zárta gondolatait az RMDSZ Kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.

A kerekasztal megbeszélésen hozzászólók többsége gyakorlatias megközelítésben szemléltette a gondokat, amelyekkel az identitástudat megőrzéséért és megerősítéséért, valamint a közösségek megmaradásáért dolgoznak a szórványban. Sokan azokat a megoldásokat is megfogalmazták, amelyeknek aktív részesei nap, mint nap.

Összefoglalásként Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő ügy fogalmazott: „Az RMDSZ egykori választási jelszava – nem vagyunk egyformák, de összetartozunk – jellemzi legtalálóbban a nagyenyedi beszélgetést, hiszen sokféle élethelyzetben levő, különböző területen tevékenykedő magyar ember véleményét hallgathattuk meg. A közös üzenet: a szolidaritás az egyetlen járható út a megmaradás és sikeres közösségépítés érdekében.”








EZT OLVASTA MÁR?

X