Mennyire technokrata a Dacian Cioloș vezette szakértői kormány?


-A A+

A technokrata Dacian Cioloş szakértőinek nevezett kormányában akad néhány miniszter – a tárcavezetők egyharmada –, aki nem tagja ugyan egyetlen pártnak sem, politikai szimpátiákkal, kapcsolatokkal gyanúsítható.

Szociáldemokrata kötődésű miniszterek

A kormány miniszterelnök-helyettese, a regionális fejlesztési tárca vezetője, Vasile Dâncu „minden kétséget kizáróan” a Szociáldemokrata Párt (PSD) embere: korábban a PSD meghatározó politikusa, Adrian Năstase kormánya idején miniszter is volt. A szociológus a párt „kolozsvári csoportjának” egykori politikusa, aki most sem tagadja, hogy még mindig közel áll a szociáldemokratákhoz. A „kolozsvári csoport” egyébként éveken át meghatározta a szociáldemokraták politikáját.

Az sem titok, hogy Dâncu épp Daniel Cioloş kormányfő és Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök közötti egyeztetések nyomán kapta a kormánytisztséget, annak fejében, hogy a PSD megszavazza az új kormányt. Maga a pártelnök is Vasile Dâncu „tanítványa”, Liviu Dragnea nyomban megválasztása után Kolozsvárra utazott és két napon át hallgatta a szociológus tanácsait. Szociáldemokrata források szerint különben Ponta távozása után Dragnea éppen Dâncut akarta megtenni kormányfőnek, ám tervébe beleszóltak az utcai tüntetések.

A Cioloş-kormány belügyminisztere, Petre Tobă szintén szociáldemokrata-kötődésű. Soha nem volt ugyan párttag, de valahányszor a szociáldemokraták hatalmon voltak, minden alkalommal fontos tisztségeket töltött be. 2009-ben, a szociáldemokrata-demokrata liberális nagykoalíció idején nevezték ki a román rendőrség vezetőjévé, Gabriel Oprea javaslatára. Emil Boc kormányfő 2010-ben leváltotta, a Ponta-kormány hatalomra kerülésével azonban ismét elfoglalhatta ezt a tisztséget, az akkori belügyminiszter, Ioan Rus kérésére. Petre Tobă még Radu Stroe, Mircea Duşa és Gabriel Oprea belügyminisztersége idején is megőrizte tisztségét. Miniszteri kinevezése alkalmával felfüggesztették ugyan rendőrparancsnoki tisztségéből, ám mandátumának lejártakor ismét elfoglalhatja a posztot.

Tobă egyébként igen fontos időszakban lett belügyminiszter, hiszen tárcája szervezi meg a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokat. Neve szerepel a Mehedinţi megyei helyi tanács volt elnöke, Adrian Duicu bűnvádi dossziéjában is: a tanácselnök azt állította, hogy komoly befolyása van a belügyminiszter több vezető káderére, közöttük a román rendőrség parancsnokára is.

Törpepártok tárcavezetői

A parlamenttel való kapcsolattartásáért felelős miniszter, Ciprian Bucur a Konzervatív Párt és a Călin Popescu Tăriceanu által vezetett Liberális Reformpárt egyesüléséből létrejött Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) Galac megyei képviselőjével, Bogdan Ciucával, a képviselőház jogi bizottságának elnökével áll szoros kapcsolatban. Bucur a képviselőház jogi bizottságának osztályvezetőjeként jó kapcsolatokat ápolt a bizottság alelnökével, a szociáldemokrata Ciprian Nicával is.

Politikai megfigyelők éppen jó politikai kapcsolataival próbálják magyarázni azt, hogy Bucurnak jóformán semmilyen „rázós kérdést” nem tettek fel a miniszteri kinevezését megelőző parlamenti meghallgatáson, jóllehet éppen a parlament előtt csúfosan elbukott igazságügyi miniszter-jelölt, Cristina Guşeth után következett. A bizottság tagjai a meghallgatásán szelídnek bizonyultak, mi több, egyenesen a kormány legjobb miniszterének titulálták.

A Cioloş-kormánynak két, egykori parasztpárti politikus is tagja. Costin Grigore Borc, a gazdasági, kereskedelmi és üzleti körökkel fenntartott kapcsolatokkal foglalkozó tárca nélküli minisztere – a kabinet másik miniszterelnök-helyettese – Emil Constantinescu államfő mandátuma idején Radu Vasile miniszterelnök kabinetfőnöke volt. Borc még Corneliu Coposu idejében lett tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártnak. 1991 és 1994 között a szervezet akkori elnökének, Coposunak „szárnysegédje” volt.

Marius Bostan távközlési és információs miniszter ugyancsak tagja volt a parasztpártnak, amelynek egyetemi ifjúsági szervezetét vezette. Victor Ponta kormánya idején a Telekom Romania vállalat igazgatótanácsi tagja volt, ez pedig a szociáldemokratákhoz közelíti őt.

Független kormány?

A Cioloş-kormány összetétele ellen zúgolódnak a nemzeti liberálisok, akik mellőzöttnek érzik magukat, és elképzelhetetlennek tartják, hogy még a Parasztpárt is képviselőkkel rendelkezik a kabinetben, amelyben a PNL egyetlen embere sem kapott helyet.

Jóllehet a kormány beiktatásán Klaus Johannis államfő külön kiemelte, hogy Románia élén talán még sohasem állt ennyire független kormány, Dacian Cioloş kabinetje azonban mégsem rendelkezik teljes szabadsággal. A kormány ugyanis nem függetlenítheti magát a politikától, a kabinet projektjeinek parlamenti támogatásra lesz szükségük, ezeket a projekteket a kormány és a politikai pártok közötti – alighanem kemény – egyeztetések árán lehet csak megvalósítani.

                                                                                                                              








EZT OLVASTA MÁR?

X