Elvetették a képviselők a székely polgármestereknek „dedikált” törvényt


-A A+

Elutasította kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint azonnal megszűnik annak a polgármesternek a mandátuma, aki megtagadja a román zászló kitűzését vagy a nemzeti színű vállszalag viseletét a törvény által előírt helyzetekben.

Máté András Levente képviselőházi frakcióvezető a jogszabályról kijelentette: az RMDSZ többször is hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a kötelező trikolórviselésre vonatkozó aberrációval, "hiszen a helyi választottakra vonatkozó jogszabály e téren történő módosítása központosító intézkedéseket vezetne be és zászlóőrző polgármestereket termelne ki".

Máté elmondta, hogy a választott tisztségben levő személyek mandátumának megvonása nem függhet össze a román nemzeti lobogó hivatalos intézményeken történő elhelyezésével. Emlékeztett: törvény írja elő, hogy melyek azok a hivatalos intézmények, ahová Románia zászlaját kötelező kihelyezni, viszont ha ezekről intézményekről lelopják a zászlókat, akkor azt nem a polgármestereken kell számon kérni, és nem úgy, hogy választott mandátumukat elveszítik.

"Ez ellentmond a demokratikus elveknek: egy választott tisztségviselő nem a zászlók kihelyezéséért kapott mandátumot, hanem a helyi közösség érdekének képviseletéért. A politikai legitimitás nem ezen múlik” – fogalmazott Máté András Levente a képviselőházi vitán, hangsúlyozva, hogy az RMDSZ képviselői a tervezet ellen szavaztak.

A jogszabályt Mircea Duşa volt védelmi miniszter, Hargita megyei képviselő terjesztette be a parlamentbe. A végső szavazást a jogszabályról a szenátusban tartják új parlamenti ülésszakban. 








EZT OLVASTA MÁR?

X