Választási párt helyett saját listáin kínál helyeket az EMNP-nek az RMDSZ


-A A+

Technikai okok miatt kivitelezhetetlennek tartja az RMDSZ az Erdélyi Magyar Néppártnak azt a javaslatát, hogy még az önkormányzati választások előtt jegyezzenek be közös választási pártot vagy indítsanak koalíciós listákat. Ellenben saját listáira felengedné az EMNP jelöltjeit ott, ahol szükségesnek tartják. 

Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök számolt be az EMNP elnökével, Szilágyi Zsolttal tartott kolozsvári találkozója után. Elmagyarázta, hogy az önkormányzati választásokat szabályozó, 2015/115-ös törvény 9-es cikkelye lehet akadálya a választási párt bejegyzésének, illetve a koalíciós listák indításának. E paragrafus szerint a kisebbségi szervezetek csak a saját megnevezésük és a saját logójuk alatt indulhatnak a helyhatósági választásokon.

„Azt a kockázatot nem tudjuk vállalni, hogy ha megóvja valaki a koalíciós listát, a választási kampány kellős közepén töröljék a jelöltjeinket. Így jelöltek nélkül maradhat az egész közösség” – fogalmazott a politikus. Tájékoztatása szerint az együttműködés más formáját ajánlotta fel csütörtöki találkozójukon Szilágyi Zsoltnak. Ennek lényege, hogy ahol az EMNP szükségesnek látja, javasolhat jelölteket az RMDSZ listájára.

A néppárti jelöltek az identitásukat is megőrizhetik, mert nem kell kilépniük az EMNP-ből ahhoz, hogy a civil szervezetként bejegyzett RMDSZ listáin vehessenek részt a választásokon. Kelemen Hunor egy konkrét példát is említette arra, amikor ez a lehetőség megvalósult: az EMNP-s Toró Tamás az RMDSZ listáján került be a brassói városi tanácsba.

A marosvásárhelyi helyzetről Kelemen elmondta: Szilágyi Zsolttl egyetértettek abban hogy a marosvásárhelyi előválasztás nyertese, az RMDSZ-es Soós Zoltán az ottani magyarság közös jelöltje lesz, akit mind az EMNP, mind a Magyar Polgári Párt (MPP) támogat. "Az RMDSZ nem fogja kisajátítani Soós Zoltánt" - tette hozzá a szövetségi elnök.

A két politikus találkozója után kiadott RMDSZ-közlemény szerint Kelemen Hunor figyelmeztette Szilágyi Zsoltot: megvalósíthatatlan az EMNP-nek az az elképzelése, hogy a választásokat követően a koalíciós listán mandátumot szerzett politikusok visszatérnek az őket delegáló politikai szervezetbe. Ennek oka, hogy a mandátum alatti pártváltást tiltja a törvény, egy ilyen lépés esetén mandátum nélkül maradna több ezer magyar választott önkormányzati képviselő.

"A választási koalíciókat legkésőbb április 20-ig be kell jegyezni. Az ország bürokráciai buktatóit ismerve, két és fél hónap alatt ezt képtelenség kivitelezni, politikai pártot ennyi idő alatt lehetetlen létrehozni. Vajon kell-e a magyar képviselet kárára ilyen kísérletezésbe kezdenünk?” – idézte a közlemény Kelemen Hunort.

Szilágyi: megalapozatlan az RMDSZ aggodalma

Az EMNP elnöke szintén sajtótájékoztatón számolt be a Kelemen Hunorral folytatott tárgyalásairól. Az EMNP elnöke elmondta, megalapozatlannak tartja az RMDSZ állítását, mely szerint a választási törvény nem teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek számára a koalíciók megkötését.

Közlése szerint decemberben megegyeztek abban, hogy a marosvásárhelyi előválasztások nyertesét, az RMDSZ-es Soós Zoltánt a három erdélyi magyar párt közös jelöltjeként mindhárom párt logójával indítják el a választási versenyben. Az RMDSZ viszont most már ahhoz ragaszkodik, hogy Soós Zoltán független jelöltként vegyen részt a választáson – fejtette ki. Kijelentette: pártja tartja magát ahhoz, hogy Marosvásárhelyen Soós Zoltánt támogassa, a csütörtöki megbeszélés után azonban arra készül, hogy Erdély más településein önállóan állítson polgármesterjelölteket és önkormányzati jelöltlistákat.

Az EMNP elnöke emlékeztetett rá: pártja korábban közös választási párt bejegyzését javasolta. Érzékelvén az RMDSZ elutasítását, a csütörtöki tárgyaláson azt javasolta, hogy koalíciós jelöltlistákkal erősítsék a képviseletet azokban a megyékben, ahol kisebbségben van a magyarság. Amikor az RMDSZ ezt is elutasította, akkor azt javasolták, hogy egyezzenek meg: hol nem indítanak jelölteket egymás ellen. Az RMDSZ viszont ezt sem fogadta el.

Szilágyi komolytalannak tartotta az RMDSZ javaslatát, hogy a szövetség listáira kerüljenek fel az EMNP jelöltjei. Úgy vélte: nincs garancia arra, hogy az RMDSZ színeiben megválasztott EMNP-jelöltek megőrizhetnék politikai identitásukat. Szerinte az RMDSZ bármikor leválthatná őket az önkormányzati tisztségekből, és a saját jelöltjeit küldhetné helyettük. 

Szilágyi Zsolt az MTI kérdésére elmondta, a csütörtöki tárgyaláson csak abban tudtak megegyezni, hogy mindkét félnek fontos a magyar választók mozgósítása az önkormányzati választásokon. Hozzátette: a tárgyalás anélkül fejeződött be, hogy újabb tárgyalási fordulóról egyeztek volna meg.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X