Újabb eljárás indulhat Gabriel Oprea ellen, letartóztathatják Doina Tudort
Engedélyezte szerdán a szenátus a Gabriel Oprea volt belügyminiszter elleni újabb bűnvádi eljárás elindítását, és hozzájárult Doina Tudor előzetes letartóztatásához.
Mint ismert, a volt belügyminisztert azzal gyanúsítják, hogy a törvényes előírások megsértésével 400 ezer lejnyi költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá tavaly nyáron a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DIPI) műveleti kerete számára, hogy abból a közméltóságok védelmét szolgáló gépkocsit vásároljanak. A vádhatóság szerint azonban a DIPI így beszerzett luxusautóját kizárólag Oprea használta 2015 júliusa és októbere között.
A szenátoroktól szerdán a politikus azt kérte, hogy ne engedélyezzék a bűnvádi eljárást. Arra hivatkozott, hogy nem szegett meg törvényt, a páncélozott luxusautó beszerzését pedig nem maga kérte. A titkosszolgálat azért igényelte a megvásárlását, mert információi szerint a belügyminisztériumi vezetők veszélyeknek voltak kitéve, s a páncélozott jármű a védelmüket szolgálta.
Doina Tudor szenátort azért akarják előzetes letartóztatásba helyezni, mert a gyanú szerint a közvetítésével az országos biztosításfelügyelet vezetőjeként a férje 2013-ban 200 ezer euró csúszópénzt kapott azért, hogy szemet hunyjon az egyik biztosítónál talált rendellenességek fölött. A politikus tagadja a vádat.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni