Maiort tanácsadóvá avanzsálták, Csegzi Sándor lemondott


-A A+

Lemondott a marosvásárhelyi polgármester tanácsadói tisztségéről Csegzi Sándor, miután Dorin Florea az alpolgármesteri funkcióból a napokban lemondott Claudiu Maiort ugyancsak tanácsadónak nevezte ki.

Claudiu Maior alpolgármester március 2-án jelentette be a sajtónak, hogy lemond tisztségéről, mivel a 2013-ban gyakorolt polgármesteri tanácsadói szerepe összeférhetetlennek bizonyult az önkormányzati képviselői funkciójával. Ezt – ahogy már korábban megírtuk, – az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) állapította meg. A kifogásolt időszakban Claudiu Maior polgármesteri tanácsadóként, amelyre egyéni vállalkozóként kötött szerződést, évi 35 840 lej jövedelemre tett szert, amit a hivatal közpénzekből fizetett. A törvény szerint három évig nem tölthet be választott közhivatalnoki tisztséget, nem indulhat a választásokon sem.

A szerdán lemondott alpolgármester sokáig nem maradt megélhetés nélkül, pénteken ugyanis vissza is került egykori funkciójába: ismét Dorin Florea személyes tanácsadója. A polgármesternek a 2012-es helyhatósági választások után is két tanácsadója is volt egyidőben: Claudiu Maior és Csegzi Sándor. Maiornak ez a tisztsége azonban megszűnt, amint alpolgármesternek választották, így ezt a funkciót eddig egyedül a 2000 és 2012 között alpolgármesterként tevékenykedő Csegzi töltötte be.

A Maszol tudomást szerzett arról is, hogy Maior érkezésével Csegzi Sándor távozik az eddig betöltött tisztségéből. Érdeklődésünkre mindössze annyit volt hajlandó közölni, hogy felmondott, azonban döntésének okát nem részletezte. „Így határoztam” – válaszolta, mikor arról faggattuk, mi áll távozása hátterében. Csegzi Sándor jelenleg a városháza által működtetett Kulturális és Tudományegyetem, volt Népi egyetem, igazgatója.








EZT OLVASTA MÁR?

X