Módosítják a nemzetbiztonsági törvényeket


-A A+

Módosítják az elavultnak bizonyult nemzetbiztonsági törvényeket, és felszámolják a titkosszolgálatok és fegyveres erők munkáját hátráltató joghézagokat - jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő a kormánnyal és parlamenti pártokkal folytatott konzultációsorozat végén.

 Az első ütemben a bukaresti kormány május végéig a parlament elé terjeszti a terrorelhárítási törvény tervezetét, valamint a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő, illetve az információbiztonsági törvény új változatát. Az utóbbi két jogszabály 2014-ben kidolgozott első változata alkotmánysértőnek bizonyult.

A témáról azt követően kezdődött közvita, hogy Dacian Cioloș kormányfő a brüsszeli merényletek után - konkrétumok közlése nélkül - jelezte: volt eset, amikor román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során. Nem kell ugyanis megadnia személyi adatait annak, aki feltöltőkártyát vásárol a mobilszolgáltatóktól. Ezt a joghézagot akarják még a tavaszi parlamenti ülésszak vége előtt felszámolni oly módon, hogy ne sérüljenek a kártyás díjcsomagokat vásárló felhasználók emberi jogai - magyarázta az államfő.

"Az emberi szabadságjogokat garantálnunk kell, másfelől biztonságot akarunk: elsősorban a polgárok számára, hiszen nem az állam biztonságát veszélyeztetik" - mondta Iohannis az Európát fenyegető terrorveszélyre utalva.

A második ütemben - várhatóan az őszi ülésszakon - sokkal átfogóbb változás előkészítésére vállalkozik egy e célból létrehozandó parlamenti különbizottság, amelynek az államfő szerint a "meglehetősen bonyolult" nemzetbiztonsági jogszabályi keret egészét korszerűsítenie kell. Iohannis hangsúlyozta: egyúttal a titkosszolgálatok és más parlamenti alárendeltségben működő szervezetek felügyeletét is erősíteni akarják.

Az új nemzetbiztonsági törvényeket várhatóan 2017-től kezdődően, az idei év végén megválasztandó új parlament fogadja majd el - közölte az államfő.








EZT OLVASTA MÁR?

X