Kiesnek Toró T. Tiborék Orbán Viktor kegyeiből?


-A A+

Vannak már arra utaló jelek, hogy a parlamenti választások után az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) politikusai kegyvesztetté válnak Budapesten – vagy legalábbis ők maguk tartanak attól, hogy kiesnek Orbán Viktor magyar kormányfő és a Fidesz kegyeiből.

A választási kampányban – az önkormányzati választásokat megelőző időszaktól eltérően – a magyarországi politikusok távoltartották magukat az erdélyi korteskedéstől, személyes jelenlétével egyikük sem támogatta az EMNP kampányát. A szavazás előtt néhány nappal a Kövér László magyar házelnökkel közismerten jó viszonyt ápoló Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt volt elnöke egyenesen az RMDSZ támogatására kérte a választókat – sokak szerint ezt nem tehette volna meg Orbán Viktor tudta nélkül, akinek az új budapesti tisztségét köszönheti.viktorek

A képviseletért aggódik Budapest

A választások után Orbán Viktor nem kommentálta az erdélyi magyar-magyar verseny végkifejletét, ám egy MTI-híradás szerint Semjén Zsolt gratulált Kelemen Hunor szövetségi elnöknek az RMDSZ eredményeiért.

Ennél beszédesebb volt azonban a magyar kormányfő-helyettes közszolgálati televízióban elhangzó vélekedése. A választási eredményeket értékelve kijelentette: „hazardírozás, hogy néhány tizeddel alatta vagy felette van az RMDSZ az ötszázalékos küszöbnek, ilyen kockázatot nem szabad többet vállalni”. Orbán kereszténydemokrata helyettese azt is kifejtette: összmagyar összefogás szükséges, amiben meg tud nyilvánulni a sokszínűség, és akkor ez garantálja, hogy a magyarság hat százalék körüli eredménnyel biztosan ott van a román parlamentben.toro semjen

„Semjént félretájékoztatták”

A választási eredményeket kiértékelő sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP elnöke a maszol.ro kérdésére válaszolva tiltakozott amiatt, hogy Semjén a magyar érdekképviselet „kockáztatását” emlegette.

„Félretájékoztatták a miniszterelnök-helyettes urat. Nem rezgett a léc a parlamenti választásokon” – kommentálta a magyarországi politikus kijelentéseit. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány nem erőlteti az „egypártrendszer” visszatérését az erdélyi politikába.

„Ha azt erőltetné – de hál` istennek nem erőlteti, ennek nem látom nyomát egyelőre –, hogy mindenki vissza az egypártrendszerbe a határon túl akkor, amikor a politikai pluralizmus komoly érték egy demokratikus társadalomban, akkor rossz úton járna a magyar kormány” – fejtegette a maszol.ro kérdésére politikus.

Tőkés felhívta telefonon Orbánt

Idegességről árulkodik Tőkés Lászlónak, az EMNP védnökének az a gesztusa is, hogy a választások után három nappal közleményben reagált egy megyei napilapban, a Népújságban megjelent publicisztikára, pontosabban egyik mondatára. Írásában Karácsonyi Zsigmond Szász Jenő RMDSZ melletti kiállását ugyanis így kommentálta: „A magyar közszolgálati televízióban Sz. J., a Nemzetstratégiai Intézet vezetői minőségében azért tette le a garast az RMDSZ mellett, mert Orbán Viktorék erre kérték. Vagyis tolmácsolta a budapesti hatalom elvárását”.

Közleményében Tőkés leszögezte: december 8-án telefonon érdeklődött Orbán Viktortól az állítás valóságtartalmáról,  „a magyarok Miniszterelnöke” pedig cáfolta a vele kapcsolatban lábra kapott híreszteléseket.ortok

Mit jelent az EMNP-féle „új egység”?

Toró mindenesetre kiértékelő sajtótájékoztatóján egyértelműsítette: az EMNP 1 százalék alatti választási eredményeit nem kudarcnak, hanem olyan alapnak tekinti, amire építkezni lehet, tehát továbbra is a néppárt támogatottságának növelése a céljuk. Azt hangoztatta, hogy az ernyőszervezetek ideje lejárt, „új egységet” kell teremteniük az erdélyi magyar politikai erőknek.

Az EMNP elnöke szerint az új egységnek az a lényege, hogy nem egyetlen politikai szervezetbe tömörítenek be minden magyart, mert annak az ideje már elmúlt. „Egy fajta egypártrendszerbe vágtunk bele a kilencvenes évek elején. Egy nagy ernyőszervezetet hoztunk létre, amelyikben megpróbáltuk a politikai pluralizmust érvényesíteni” – emlékeztetett az RMDSZ „hőskorszakára” Toró.toro

Felelevenítette, hogy a szövetség egyik platformja tíz évig az EMNP és az MPP „bölcsőjéül” szolgáló Reform Tömörülés volt, amelynek szerinte akkoriban negyven százalékos volt a támogatottsága a szervezeten belül. „A Reform Tömörülés kifutotta magát, megteremtette értékeit, ám ugyanakkor beszűkültek a keretei. Az RMDSZ 2003-as kongresszusán lezárult egy szakasz, majd egy újabb tíz év kezdődött, amely alatt megjelentek a szövetségen kívüli politikai szervezetek” – fogalmazott a politikus.

Korábban Kelemen Hunor szövetségi elnök a kampány idején, Kolozsváron tartott előadásában a választások utáni helyzetről szólva befogadóbb RMDSZ-ről beszélt. A maszol.ro-nak adott interjúban arra a kérdésre, mit ért befogadóbb RMDSZ alatt, a politikus kijelentette, hogy a választások után továbbra is azt hirdetik: „várjuk azokat, akiknek társadalmi támogatottsága van, keressük a minél erősebb, egységesebb szövetség létrehozásának lehetőségét, és úgy hiszem, meg lehet majd találni ennek a formáját”. Arra a kérdésre, szerinte miért maradtak ezúttal távol a magyarországi politikusok az erdélyi kampánytól, Kelemen azt mondta: tudja az okát, de erről csak a választások után kíván nyilatkozni.

Kétpólusú erdélyi magyar politika

Szerinte a 2012-es parlamenti választásokra már nagyjából letisztult és kétpólusúvá vált az erdélyi magyar politika. „Az egyik, nagyon erős pólusa az RMDSZ, a másik pedig az, amit mi nemzeti, autonómiapárti tábornak szoktunk nevezni. Ennek a tábornak az egy zászló alá terelése valószínűleg az EMNP történelmi feladata” – mondta Toró, aki szerint 2013-tól az erdélyi magyar politika arról fog szólni, hogy a két politikai tömb megpróbálja elképzeléseit közelíteni egymáshoz és elvinni a közösséghez, amelynek lesz választási lehetősége.

Toró szerint lesznek olyan kérdések, amelyekben a két politikai tömbnek konszenzust kell kialakítania. „Vannak olyan stratégiai elképzelések, amelyeket a két fél egymás ellenében nem tud megvalósítani. Ezeket kell nekünk együtt azonosítanunk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az együttgondolkodásnak, a konszenzust igénylő nemzetstratégiai célok kialakításának az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében kellene megtörténnie.

Az EMNP elnöke hangsúlyozta, e közös célok érdekében kell majd megtalálni a közös politikai cselekvés lehetőségét, ám nem tért ki arra, hogy az RMDSZ-szel közös politikai cselekvés milyen formáját tartja elképzelhetőnek.

 

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X