Péter Ferenc az RMDSZ Maros megyei tanácselnök-jelöltje


-A A+

Legkevesebb 13 tanácsost szeretne bejuttatni a Maros megyei önkormányzatba az RMDSZ megyei szervezete – hangzott el a keddi, a tanácsosjelölteket támogató aláírások iktatását követő sajtótájékoztatón.

Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke elmondta, 27 ezer támogatói aláírás gyűlt össze Maros megyében. Kedd délelőtt iktatták a megyei választói irodában azt a 44 nevet tartalmazó listát, amelynek élén Brassai Zsombor áll, őt követi Péter Ferenc. Az első 15, bejutónak számító helyen található a Magyar Polgári Párt jelöltje Bíró József Attila is, aki a megegyezés jegyében került fel a listára – hangsúlyozta Brassai.

A lista harmadik helyén Pokorny László neve olvasható, őt követi Kolcsár Anquetil-Károly, Szabó Árpád, Csép Éva Andrea, Aszalos Gábor, Kupás János, Tatár Béla, Kovács Mihály-Levente, Bartha Mihály, Fülöp József, Szabó Albert és Szígyártó Zsombor István.

A megyei önkormányzat elnöki tisztségébe Szováta jelenlegi polgármesterét, Péter Ferencet szeretné bejuttatni az RMDSZ. Péter Ferenc elmondta:16 éves polgármesteri tapasztalattal a háta mögött vállalja a tanácselnöki tisztséget, szeretné, ha a megye visszanyerné a központi régióban az őt megillető helyet, ha elindulna egy olyan gazdasági fellendülés, amelyre nagy szüksége van.

A tanácsosjelöltek személyével kapcsolatban Brassai Zsombor kijelentette: a nőszervezet és a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET) is képviselve van a listán, a jelöltek egyharmada a jelenlegiek közül került fel, kétharmada viszont új. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a megye minden régiója, még a kisrégiók is képviselve legyenek, illetve a szakmaiságra. A 27 ezer támogató arra kötelez, hogy a kampány során minél több Maros megyeihez eljussanak és személyesen megszólítsák az embereket – hangsúlyozta a megyei RMDSZ-elnök.

Péter Ferenc már nem akar Szováta polgármesteri székéért megméretkezni, helyét Fülöp László veszi át, aki jól felkészült, fiatal és aki képes folytatni mindazt a munkát, amit a jelenlegi polgármester már 16 éve végez a város élén – hangzott el a sajtótájékoztatón.








EZT OLVASTA MÁR?

X