Kizárták pártjából Valeriu Zgoneát, a képviselőház elnökét


-A A+

Kizárta a Szociáldemokrata Pártból (PSD) Valeriu Zgoneát, a képviselőház elnökét a PSD ügyvezető elnöksége szerdán, arra hivatkozva, hogy a - pártjában ügyvezető elnöki tisztséget betöltő - házelnök nyilatkozatai kárt okoztak a PSD megítélésének.  

Zgonea volt a PSD egyetlen vezetője, aki a nyilvánosság előtt Liviu Dragnea pártelnök lemondását szorgalmazta, miután a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező párt elnökét pénteken jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték egy - a 2012-es népszavazásról szóló - korrupciós perben.

A PSD végrehajtó bizottsága egyhangúlag hozott döntésével megvonta politikai támogatását is Zgoneától, és arról is határozott, hogy kezdeményezni fogja leváltását a képviselőház éléről is. A pártból kizárt politikus menesztését követően azt nyilatkozta: mélységesen igazságtalannak tartja a szervezetnek az inkvizícióra emlékeztető döntését. „A döntést elfogadom, Dragnea helyett én távozok” – mondta. Hozzátette: nem fog önszántából megválni a házelnöki széktől.

Zgonea a napokban szólította fel távozásra Liviu Dragneát, nyílt levelében úgy fogalmaz: „a párt nem érdemli meg, hogy magával cipelje vezetői problémáinak terhét”.  A házelnök szerint a PSD-t sebezhetővé teszi Liviu Dragnea elítélése. Az elmarasztaló bírósági ítélet kihirdetése után az államfő is lemondásra szólította fel a PSD elnökét. „A román politikai osztály egészének árt, ha egy nagy párt elnökét jogerősen elítélik egy bűnvádi perben” – érvelt Facebook-oldalán az államfő.

Liviu Dragne az ítélethirdetés után kijelentette, mivel pártja majdnem egyöntetűen kiállt a maradása mellett, nem mond le. Hozzátette, a kérdést a helyhatósági választások után ismét előveszik, a választásokat viszont pártelnökként szeretné levezényelni. Bár úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja kommentálni a jogerős ítéletet, a bíróság döntését mélyen igazságtalannak nevezte.








EZT OLVASTA MÁR?

X