Megfosztottak román állampolgárságától Omar Hajszamot


-A A+

Megfosztották román állampolgárságától Omar Hajszam terrorizmusért elítélt, büntetését Romániában töltő szíriai üzletembert, akit egy 2005-ös iraki túszejtési akció kitervelőjének tartanak - közölték csütörtökön a román lapok.

Az állampolgársági hatóság a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kezdeményezésére hozta meg határozatát, amely ellen a bíróságnál lehet fellebbezni. A törvények szerint megfoszthatják román állampolgárságától azt, aki terrorista szervezetekkel áll kapcsolatban, támogatja őket vagy bármilyen más cselekménnyel veszélyezteti a nemzetbiztonságot.

A szíriai állampolgársággal is rendelkező, Romániában letelepedett és üzletelő Hajszamot, akinek 1993-ban egy kormányhatározattal adták meg az állampolgárságot, 2008-ban távollétében terrorista csoport megszervezéséért és pénzeléséért 20 év szabadságvesztésre ítélték jogerősen, büntetésének letöltését viszont csak 2012-ben kezdte meg, amikor az elítéltet sikerült visszahozni Romániába. A vádlott ugyanis - akit betegségére hivatkozva 2006-ban kiengedtek az előzetes letartóztatásból - megszökött. Emiatt Traian Băsescu akkori államfő lemondatta a titkosszolgálatok vezetőit és a legfőbb ügyészt.

Hivatalos indoklás híján a sajtó csak találgatja, miért kezdeményezte a SRI a román állampolgárság megvonását Hajszamtól, miután a nemzetbiztonsági szerveknek csaknem ötéves erőfeszítésükbe került, hogy a szökésben lévő elítéltet Romániába hozzák és bebörtönözzék.

A román-szíriai állampolgárságú Omar Hajszamot három román újságíró 2005-ben, Irakban történt túszul ejtése miatt, terrorista csoport megszervezésében és pénzelésében találták vétkesnek. A túszokat két hónap után ismeretlen körülmények között szabadon engedték, de az ügy részleteit a hatóságok titkosították, a közvetítőként színre lépett Omar Hajszamot pedig bűnvádi eljárást indítottak arra hivatkozva, hogy ő szervezte meg a túszdrámát.

A hírtelevíziók feltételezése szerint a szülőhazájába visszaköltözött Omar Hajszam letartóztatását a Szíria és Románia között 2012-ben ratifikált kiadatási megállapodás tette lehetővé. Egyes elemzők szerint Omar Hajszam folyamatban lévő kiadatási ügye volt az egyik oka annak, hogy Bukarest - sok más országgal ellentétben - nem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Damaszkusszal.








EZT OLVASTA MÁR?

X