RMDSZ-es polgármesterek győzelme körvonalazódik a háromszéki magyar városokban


-A A+

Az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlása alapján körvonalazódik, hogy a következő négy évben is RMDSZ-es polgármester vezetik Sepsiszentgyörgyöt, ahol Antal Árpád harmadik mandátumát kezdi, Kézdivásárhelyen Bokor Tibor második mandátumában vezeti a várost, akárcsak Barót, ahol Lázár Kiss Barna András lesz a polgármester, míg Kovásznán Gyerő József kezdi el első mandátumát. Ugyanakkor a háromszéki községek többségében is vezetnek a szövetség jelöltjei, figyelembe véve, hogy a 45 közigazgatási egységből eleve 14 olyan település van, ahol nem volt ellenjelöltje az RMDSZ-nek.

Kiélezettebb verseny volt Illyefalván, ahol a párhuzamos szavazatszámlásás szerint vezet Fodor Imre a szövetség jelöltje. Másik hasonló helyzetben lévő település Sepsiköröspatak, ahol a nemhivatalos szavazatszámlálás szerint vezet Kisgyörgy Sándor RMDSZ polgármesterjelölt. Nagyborosnyón viszont úgy tűnik az ALDE jelöltje, Ilie Nicolae legyőzte a szövetség jelöltjét Kónya Antalt.

A sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglőben berendezett  RMDSZ eredményváró eseményén három óriási kivetítőn percenként frissülnek a szavazókörzetekből befutó adatok a polgármesterekre, helyi és megyei tanácsosi listákra leadott szavazatokról. A szövetség háromszéki vezetői, több település polgármestere, tanácsosjelöltek és önkéntesek fejüket összedugva értékelik a beérkező adatokat. A hangulat viszont visszafogott, a jelenlevők a győztesek nyugalmával számolják a szavazatokat.

Háromszéken alacsony volt a választási kedv,

a 43,83%-os részvételi arányal a megye sereghajtó az országban. A háromszéki városok közül Sepsiszentgyörgyön mérték a legalacsonyabb a részvételt, amit azzal magyaráznak, hogy a lakosság biztosra vette Antal Árpád polgármester újraválasztását, ezért nem látta tétjét, hogy leadja voksát.

Sepsiszentgyörgyön 34,53%-, Kézdivásárhelyen 37,8%-, Kovásznán 41,8%-, Baróton pedig 43%-os volt a részvételi arány kevéssel urnazárás előtt. Kovászna megye városai közül Bodzafordulón volt a legnagyobb szavazókedv, a polgárok 49,7%-a leadta voksát.

A háromszéki községek között a verseny Köröspatakon mozgósította a legtöbb polgárt, így a szavazati joggal rendelkezők 69,49 százaléka járult az urnák elé. Ugyancsak a verseny mozgósíthatott Gelencén, ahol 52,55 százalékos volt a részvétel, a nagyközségek közül még Kézdiszentléleken jegyeztek több mint 50 százalékos részvételt.








EZT OLVASTA MÁR?

X