Futószalagon hallgattak ki hétfőn politikusokat a DNA-nál


-A A+

Több, bűnvádi eljárás alatt lévő politikust is beidézett hétfőre kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Annyian voltak, hogy sorban álltak a DNA bukaresti székháza előtt – számolt be a Digi24.

A reggeli órákban elsők között Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke várakozott bejutásra az épületnél. Távozásakor közölte: azért hívatták be az ügyészek, hogy közöljék vele a vádakat. Meg is jegyezte: úgy állt sorban a DNA-nál reggel, mint a kenyérért a rendszerváltás előtt.

Liviu Dragneát hivatali visszaélésre és közokirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítják egy olyan ügyben, amelyben a volt felesége is érintett. A bűnvádi eljárást június 6-án indították el ellene.

A vádhatóság korábban bűnvádi eljárást indított a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője és több alkalmazottja ellen - köztük Dragnea volt felesége ellen -, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 2006 és 2013 között elnézték és lehetővé tették, hogy négy alkalmazottat az intézmény csak papíron fizessen, úgy, hogy valójában nem dolgoztak a gyermekvédelmi szakhatóságnál.

Hétfőn megfordult a DNA székházában Constantin Niță volt gazdasági miniszter és Lia Olguta Vasilescu, Craiova polgármestere is. Utóbbi kihallgatása után a sajtónak azt nyilatkozta: az ügyészek közölték vele, hogy zárolták a vagyonát.

A PSD elnökének a vádhatóság konkrétan azt rója fel, hogy 2006 és 2012 között, amikor a Teleorman megyei önkormányzat elnöki tisztségét töltötte be, közokirat-hamisításra és hivatali visszaélésre bujtotta fel a szakhatóság vezetőjét, hogy a gyermekvédelmi igazgatóság által fizetett két alkalmazott valójában a PSD székházában dolgozhasson, miközben bérüket a szakhatóságtól kapták. Dragnea akkor a PSD Teleorman megyei szervezetének elnöki tisztségét is ellátta.








EZT OLVASTA MÁR?

X