Maros megyének is magyar tanácselnöke lesz


-A A+

Az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) a következő négy évben együttműködik Maros Megye Tanácsában.  A testület élére Péter Ferenc kerül, a két alelnöki tisztséget szociáldemokrata tanácsosok töltik be – állapodtak meg a felek.

A hétvégén kötött egyezségről beszámoló hétfői RMDSZ-közlemény szerint a felek egyetértettek abban is, hogy szoros együttműködésben, közös erővel látnak hozzá Maros megye valós fejlesztésének, hogy minél több kormányzati és európai uniós támogatást hívjanak le. A megyei tanács elnöke és két alelnöke nyitottságot szavatol a tanácstestület és a polgármesterek számára, illetve folyamatos kapcsolatot ápol a megye polgáraival.

A Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ-elnök és Vasile Gliga, Maros megyei PSD-elnök által aláírt szerződés értelmében arra törekszenek, hogy 2020-ra Románia egyik legfejlettebb régiója Maros megye legyen, és mielőbb behozza a más megyékkel szembeni lemaradását, melyet az elmúlt négy évben meg nem valósított projektek okoztak.

Mint ismert, a június 5-i helyhatósági választások eredményeként a Maros megyei önkormányzatba 15 RMDSZ-es képviselő jutott be, valamint 10 szociáldemokrata és 10 nemzeti liberális. Míg országos viszonylatban a PSD a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) tárgyaltak a helyi és megyei tanácsi többségek létrehozásáról, Maros megyében az RMDSZ-el ültek le egyezkedni.

Korábban a PNL megyei társelnökei Facebookon felajánlották a PSD-nek, hogy együtt alkossanak többséget az RMDSZ ellenében a Maros megyei tanácsban. A szociáldemokraták megyei vezetője, Vasile Gliga a Maszolnak elmondta, nem tud komolyan venni egy olyan ajánlatot, amit egy közösségi oldalon jelentenek be a liberálisok.

Szatmár megyében nem a PSD-vel, hanem a PNL szövetkezett az RMDSZ. Megállapodásuk értelmében a Szatmár megyei önkormányzatot Pataki Csaba vezeti a következő négy évben.

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a megállapodás kizárólag a megyei önkormányzatra vonatkozik, a marosvásárhelyi önkormányzati többség kialakításáról tovább folynak a tárgyalások. A városi tanácsban az RMDSZ-nek tíz, a Dorin Florea polgármestert támogató PNL-nek hat, a PSD-nek négy, és az újonnan alakult Szabad Emberek Pártjának (POL) három képviselője lesz. A tanács várhatóan magyar többségű lesz, hiszen a POL listája befutónak számító helyein két magyar képviselő szerepel. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban.







EZT OLVASTA MÁR?

X