Cioloș: közvitára bocsátják a választási regisztráció könnyítését


-A A+

Augusztus végéig közvitára bocsátja a kormány a külföldön élő román állampolgárok szavazását megkönnyítő rendeletet – mondta el a kabinet szerdai ülése előtt Dacian Cioloş miniszterelnök.

A kormányfő szerint azért van szükség a társadalom bekapcsolására, mert fennáll annak a veszélye, hogy az új szabályozás a korábbi választási törvénynél is nehézkesebbé tenné a külföldi voksolást. Cioloș hozzátette: szerinte a választási jegyzékbe feliratkozottak alacsony száma nem csak az információ hiányával magyarázható.

Mint korábban írtuk, az Állandó Választási Hatóság közlése szerint hétfőig 3613 külföldi lakcímmel rendelkező román állampolgár kérvényezte, hogy felvegyék a választási névjegyzékbe.

„Egyértelműsítenünk kell bizonyos dolgokat a törvényben, hogy a külföldön élő román állampolgárok élhessenek szavazati jogukkal” – fogalmazott Cioloş, aki szerint a jelenlegi törvény hiányossága az is, hogy nem számolt azzal, hogy kevesen fognak regisztrálni a választási jegyzékbe.

Az ügyben megszólalt Traian Băsescu volt államfő is, aki szerint a levélben történő szavazás kudarcba fúl majd és azt kérte, hogy a kormány jelentősen növelje -1500-2000-ra – a külföldi szavazókörzetek számát. Kezdeményezése elnyerte a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tetszését is, amely hétfőn arra kérte a kormányt, hogy növelje a szavazókörzetek számát és hogy a levélszavazásra vonatkozó igény bejelentését internetes felületen is be lehessen nyújtani.  








EZT OLVASTA MÁR?

X