Románia első világháborús hadba lépésének centenáriumáról emlékeztek meg a fővárosban


-A A+

A Nagy Háború felidézése az egyik legnyomósabb érv az európai projekt folytatása mellett, amely immár több mint 70 év békét hozott - hangoztatta Klaus Johannis államfő vasárnap az első világháborús hadba lépés centenáriuma alkalmából rendezett megemlékezésen.

Az elnök úgy értékelte, Románia történelmének fordulópontja volt az ország első világháborús hadba lépése az Antant oldalán, amely lehetővé tette a Nagy Egyesülést (Erdély Romániához csatolását) és meghatározta Románia európai útját.

Az ismeretlen katona emlékművénél mondott beszédében Johannis az első világháború 800 ezer - katonai és civil - áldozatának emléke előtt tisztelgett, ugyanakkor méltatta az országot "kiegészítő" Ferdinánd király bátorságát és eltökéltségét, valamint felesége, Mária királyné diplomáciai érdemeit, amelyekkel a "Nagy Háborúban aratott győzelem és a Nagy Egyesülés nemzetközi elismertetésében" játszott szerepet.

Az államfő felhívást intézett honfitársaihoz, hogy adózzanak tisztelettel minden hősi halott emléke előtt függetlenül attól, hogy milyen zászló alatt harcolt és milyen nyelven esküdött annak hűséget.

Romániában pénteken kezdődött az ország első világháborús hadba lépésének centenáriumáról megemlékező rendezvénysorozat, amelynek keretében a román hadsereg jelképesen ismét átkelt a Kárpátokon: egy-egy szakasza szombat este, a száz évvel ezelőtti offenzívát felidézve felvonulást rendezett az Óromániát Erdélytől elválasztó hegység 16 hágóján.

A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916. augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből.

Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon és a győztes oldalon fejezte be a háborút.








EZT OLVASTA MÁR?

X