Az államfővel is egyeztetett a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea a hétfőn kezdődő kormányalakítási tárgyalások előtt. A tét az, hogy az államfő fogadja el a PSD kormányfőjelöltjét – tudta meg a pártból származó forrásokból a Digi24 hírtelevízió.
Nem adottak a körülmények az RMDSZ kormányra lépéséhez, a koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodásba szeretne új elemeket bevinni, és nem mond le a hét elején egyeztetett tervezetcsomagról.
A román nemzeti zászló színeiben fog pompázni vasárnap és hétfő este a Cotroceni-palota a román nemzeti lobogó napja alkalmából – jelentette be az államelnöki hivatal.
Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök új, többnyire a civil szférából érkező alelnökökkel állította össze csapatát. Az új elnökségre a városi választmányis rábólintott.
Annak ellenére, hogy a múlt évben a fizetése nagyobb volt, mint 2015-ben, az államfő banki megtakarításai csökkentek 2016-ban az előző évhez képest – derül ki Klaus Johannis szombaton közzétett vagyonnyilatkozatából.
Tiltakozik az RMDSZ, amiért a román vasgárdista mozgalom értékeit képviselő Ioan Vasile Ţene került a kolozsvári városháza kulturális főosztályának élére.
Ha az RMDSZ olyan feltételeket szab, mint a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), azonnal véget vetnek a tárgyalásoknak - nyilatkozta pénteken Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Miért kell trendibbé tenni a magyar tannyelvű oktatást, és miért fontos, hogy magyar fiatalok együtt utazzanak, találkozzanak egymással? Ilyen és hasonló kérdésekről beszélgettünk Oltean Csongorral, a Magyar Ifjúsági Értekezlet új elnökével.
„Elvileg” a következő kormányban is Teodor Meleşcanu lesz a külügyminiszter - ezt ő maga nyilatkozta pénteken Kolozsváron.
A székelyzászlót és a város saját jelképét is el kell távolítani a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatalának homlokzatáról a marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítélete értelmében - közölte pénteki számában a Krónika.
A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu szerint kizárt, hogy alakulata tárgyalásokba bocsátkozna a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy új parlamenti többség kialakítása érdekében.
Több bűnvédi feljelentést is tett az elmúlt napokban a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt napokban elkövetett magyarellenes kirohanásaik miatt, számolt be csütörtökön Benkő Erika.
A jelenlegi politikai helyzetben a különféle romániai, erdélyi régiókban élő magyarok együttműködése, közös állásfoglalása több tekintetben elengedhetetlen.
Levélben értesítette Klaus Johannis államfő a parlamenti pártok képviselőit a hétfői kormányfő-jelölti tárgyalások menetrendjéről.
A csütörtöki bukaresti lapok szerint távolról sem biztos, hogy véget ért a belpolitikai válság azt követően, hogy a szociálliberális kormánykoalíciónak - a nem magyar kisebbségek hathatós segítségével - nagy nehezen sikerült megbuktatnia saját kormányát.
Első fokon pert nyert Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke a csendőrség ellen. Mint ismeretes, március 15-én négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért azok Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel az ünnepi eseményen.
A szerdán megbuktatott Grindeanu-kormány több minisztere is visszavonta csütörtökön reggel a múlt héten benyújtott lemondását a „kormány zavartalan működése érdekében”.
Kérésre a parlamentnek nem alárendelt állami intézmények vezetői is kötelesek a parlamenti vizsgálóbizottságok elé járulni a „hatóságok közötti lojális együttműködés” elve alapján – közölte az alkotmánybíróság.
A Szociáldemokrata Pártból (PSD) teljesen hiányzik a politikai jóérzés, és nem látják, hogy nevetségessé teszik magukat - írja egy Facebook-bejegyzésben a Népi Mozgalom Párt elnöke. Traian Băsescu Lia Olguţa Vasilescu szociáldemokrata párti képviselő szerda esti nyilatkozatára reagált így, a távozó munkaügyi miniszter ugyanis azt mondta, a Grindeanu-kabinet volt miniszterei vélhetően visszavonják lemondásukat, és az új kormány beiktatásáig ellátják tisztségüket.
Az államelnök ki tudja számolni a dolgokat annak fényében, hogy a kormányt bizalmatlansági indítvány benyújtásával buktatták meg, és a miniszterelnöki mandátumot a liberálisoknak kellene megkapniuk, állítja Traian Băsescu a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke.