Bulgáriából érkezett határsértőket fogtak el a Duna romániai partján
A Duna-parton, Bechet térségében fogott el kedden hajnalban a határrendőrség 16 határsértőt, akik két csónakkal keltek át a folyón.
A nyolc férfiból, két nőből és hat gyermekből álló csoportról kiderült, hogy iraki állampolgárok, akik azt állították, hogy Törökország és Bulgária érintésével érkeztek Romániába, ahonnan Németországba szerettek volna eljutni. Útjuk megszervezéséhez embercsempészek segítségét vették igénybe, akiknek állításuk szerint 35 ezer eurónyi összeget fizettek családonként.
A román hatóságok értesítették a bolgár határőrséget, hogy közösen folytassák le a csoport tagjai ellen tiltott határátlépésért indítandó eljárást.
A omán határrendőrség csaknem napi rendszerességgel számol be határsértők elfogásáról a Szerbiával és Bulgáriával közös szárazföldi, illetve vízi határszakaszon. Szeptember elején hat illegális bevándorló - köztük több gyermek - a Dunába fulladt a folyam bulgáriai szakaszán.
A hatóságok augusztustól kezdődően csendőri alakulatok bevetésével erősítették meg a határőrizetet, szeptember végén pedig jelentős állománybővítést (több mint 750 új alkalmazott felvételét) jelentettek be a határrendőrségnél.
- Harminc illegális bevándorlót fogtak a szerb-román-magyar hármashatárnál
Belföld - Magyarországra tartó határsértőket fogott el a román határrendőrség
Belföld - Románia felől kerülnék meg a magyar határra épített kerítést
Belföld - Huszonnyolc migránst és egy vélt embercsempészt fogtak el a határrendészek
Belföld - Románián keresztül találtak új útvonalat a menekültek
Külföld - Huszonöt határsértőt „dobtak vissza” Romániába a magyar határőrök
Külföld
- 33189 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33192 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33192 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33193 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33194 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33195 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni