Feloldották az önkormányzati tisztségviselők összeférhetetlenségének ellentmondásait


-A A+

Döntő házként megszavazta kedden a képviselőház azt az RMDSZ által is kezdeményezett törvénymódosítást, amely a polgármesterek és helyi tanácsosok összeférhetetlenségére vonatkozó előírásokat tisztázza a vállalatok, kereskedelmi társaságok igazgatótanácsaiban ott, ahol a helyi vagy megyei önkormányzat is részvényes.

A szavazás után Máté András frakcióvezető közölte: a parlament összhangba hozta a jogszabályokat, így az összeférhetetlenség vádja már nem léphet fel az érintett helyi és megyei választott köztisztségek esetében azért, mert betartották a törvényt. A képviselő elmondta, a helyi közigazgatási törvény és a közpénzek felhasználását szabályzó jogszabály előírásai között szerepel az, hogy a polgármestereknek vagy esetenként helyi tanácsosoknak kötelességük képviselni az önkormányzatot a helyi és regionális vállalatok vezetőségében, amelyekben az önkormányzat részvényes.

Azonban ezek a cikkelyek ütköztek a köztisztségek gyakorlásának átláthatóságát szabályzó törvénnyel, így a feddhetetlenségi ügynökség összeférhetetlenséggel vádol számos polgármestert, akik a törvényt betartva, az önkormányzat érdekeit képviselve az említett vállalatok vezető tanácsaiban jelen voltak. „Románia jogrendjében sok esetben a törvények ellentmondásosak, és ebből keletkeznek a félreértések. Ma feloldottuk az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségének ellentmondásait” – idézte Máté Andrást az RMDSZ hírlevele.








EZT OLVASTA MÁR?

X