Érdekellentétet állapított meg az ANI Markó Attila esetében


-A A+

Érdekellentétet állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának volt államtitkára esetében. 

Az ANI közleménye értelmében Markó Attila államtitkárként aláírt négy olyan szerződést, amelyek alapján a kormány hatáskörébe tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Romániai Magyar Jogászok Egyesületét, amelynek Markó Attila is tagja volt. Az ANI szerint a Romániai Magyar Jogászok Egyesülete a támogatást többek között szakmai továbbképzések szervezésére fordította, amelyeken Markó Attila is részt vett jogászi minőségében.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa az ANI szerint ezzel megsértette a 2003-as összeférhetetlenségi törvény közigazgatási érdekellentétre vonatkozó cikkelyét. Az ANI szerint az érintetett írásban tájékoztatták minderről, lehetőséget biztosítva számára, hogy maga is kifejtse álláspontját, de Markó Attila nem élt ezzel a védekezés jogával. A közlemény szerint az érdekellentétre vonatkozó szabályok megsértése fegyelmi vétségnek minősül, amelyet az adott tisztség munkaköri szabályozása alapján büntetnek, a vétkest ugyanakkor három évre eltiltják bármilyen köztisztség viselésétől.

Tavaly áprilisban a legfelső bíróság elrendelte a korábban Magyarországra települt Markó Attila előzetes letartóztatását, akit egy - az ügyészek által törvénytelennek tartott - ingatlan-visszaszolgáltatási ügyben való hivatali visszaéléssel gyanúsítanak. A letartóztatási parancs végrehajtására a politikus távollétében nem került sor. 

Az RMDSZ politikusa egy rádióinterjúban ezt követően kifejtette: nem bízik már a román igazságszolgáltatásban, miután a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatása miatt 2014-ben három év felfüggesztett börtön büntetésre ítélték, és visszaállamosították az egyház iskolaépületét. A volt államtitkár ártatlanságát hangoztatta azokban a kártérítési ügyekben, amelyekkel a Mikó-per után vádolta meg a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Markó Attila - aki egy korábbi kártérítési bizottság volt tagjaként került a DNA látókörébe - azzal érvelt: nem tartja jogszerűnek a kollektív felelősségre vonást egy egész testület esetében csak azért, mert annak valamelyik tagja esetleg korrupciós bűncselekményt követett el.








EZT OLVASTA MÁR?

X