Béremelések: Klaus Johannis szavazatvásárlást emleget


-A A+

Bírálta szerdán a képviselőház szakbizottságaiban már elfogadott egészségügyi és tanügyi béremelést az államfő.

Klaus Johannis azt mondta: nehezen lehet egyetérteni olyan fizetésemeléssel , amelyet a választások előtti „utolsó két méteren” fogad el a parlament.

„Az az érzésem, hogy a parlament egy olyan populista, szavazatvadász területre tévedt, amelyre nem kellett volna”– fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy megérti a béremelést kérő embereket, szakszervezeteket, de ezeket a döntéseket nagyon alaposan át kell gondolni. „Ezért is ajánlottam már korábban is, hogy ne tárgyaljon a parlament sebtében olyasmiről, ami megfontolt egyeztetést igényel” – idézte az Agerpres Johannist.

Arra a kérdésre, hogy ki fogja-e hirdetni a béremelésekre vonatkozó törvényt, az elnök azt felelte, minden egyes jogszabályt egyenként kielemez. „Általában kihirdetem a törvényeket, de előfordul, hogy némelyiket visszaküldöm a parlamentnek újratárgyalásra, némelyik ellen pedig az alkotmánybíróságon emelek kifogást” – fogalmazott Johannis.








EZT OLVASTA MÁR?

X