Băsescu: Cioloş feladta technokrata státuszát és csatlakozott a liberálisokhoz


-A A+

Azzal, hogy részt vett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nagygyűlésén, Dacian Cioloş miniszterelnök feladta technokrata státusát és csatlakozott a liberálisokhoz - nyilatkozta vasárnap este a Digi 24 hírtelevízióban Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke. 

„Ma összetört a Cioloş-féle kristálygömb: elment a PNL nagygyűlésére, ezzel feladta technokrata státuszát, és nyilvánvaló módon csatlakozott a liberálisokhoz. Nem tudott ellenállni a PNL és valószínűleg a Klaus Johannis államfő részéről érkező nyomásnak” –mondta Băsescu.

A volt államfő szerint Cioloş nyerhet abból, hogy több párt (PNL, USR) bejelentette, miniszterelnöknek jelölné a választások után. A PMP elnöke szerint a PNL-nek szüksége van Cioloşra, mert „egyszerűen nincs vezető személyiségük a pártban”. Hozzátette: az egész Cioloş-„építmény” – a Románia 100 mellett kiálló független miniszterelnök - „összedőlt”.

A PMP elnöke szerint a szociáldemokratáknak sincs igazi miniszterelnök-jelöltjük. „Kit javasolj, az elítélt Dragneát? Vagy Pontát, aki ellen három bűnvádi eljárás folyik, aki egyszerűen otthagyta a kormányt és lemondott? Nem lehet. És mondják meg nekem, ki lehetne kettejükön kívül a következő kettő” – mondta Băsescu.  Băsescu nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, amikor arról kérdezték, hogy a PMP részt venne-e a választások után egy koalícióban, amely többséget tudna alkotni a parlamentben.








EZT OLVASTA MÁR?

X