Băsescu: a moldovaiak 48%-a Európa- és Románia-párti


-A A+

Noha Maia Sandu elvesztette a Moldova Köztársaságban vasárnap tartott államelnöki választásokat, a rá adott szavazatok száma egyértelműen azt bizonyítja, hogy Moldova lakosságának 48 százaléka Európa- és Románia-párti - fejtette ki Traian Băsescu volt államfő.

Facebook-oldalán a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke azt írta, Maia Sandu esélyeit minimálisra csökkentette az oroszbarát sajtó, az orosz ortodox egyház támadásai, a Transznisztriából illegálisan hozott szavazók, a Demokrata Párt árulása, valamint az, hogy az európai választókörzetekben kevés volt a szavazólap. Ennek ellenére a rá adott voksok száma azt bizonyítja, hogy Moldova Köztársaság lakossága 48 százalékban Európa- és Románia-párti. 

Băsescu kifejtette ugyanakkor, hogy folytatni kell a „moldovaiakat Romániához közelítő politikát”, például a román állampolgárság megszerzési folyamatának felgyorsításával és a moldovai diákok számára létrehozott ösztöndíjprogrammal. A PMP elnöke szerint e két program fenntartása révén 5-6 éven belül „már beszélhetünk az egyesülésről.”

„Gondoljunk csak arra, hogy 2005-ben még Moldova Köztársaság lakosságának mindössze 3 százaléka volt egyesüléspárti, és valamivel többen Európa-pártiak. Fantasztikus a fejlődés, és ez a szavazás is bebizonyította ezt” – vélekedett Băsescu. 








EZT OLVASTA MÁR?

X