Bűnvádi eljárás indult a Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatója ellen


-A A+

Hivatali hatalommal való visszaélés és érdekellentét miatt bűnvádi eljárást indított a Román Rádiótársaság (RRT) elnök-vezérigazgatója, Ovidiu Miculescu ellen a bukaresti 1. kerületi bírósági ügyészség.

A vádhatóság szerdai közleménye szerint ugyanebben az ügyben eljárás indult az RRT öt volt és jelenlegi igazgatótanácsi tagja, Alexandru Ducu Bertzi, Adrian Moise, Adelina Rădulescu, Ileana Savu és Ana Florea ellen is, ugyancsak hivatali hatalommal való visszaélés és érdekellentét gyanúja miatt.

A rádiótársaság igazgatótanácsának további öt volt és jelenlegi tagjával (Demeter András István, Mirela-Ioana Fugaru, Mihai Voicu, Stejărel Olaru és Doina Moşneag) már múlt héten közölték, hogy eljárás indult ellenük.

A múlt héten több házkutatást is tartottak az ügyészek az RRT, illetve a Rádiótársasággal üzleti kapcsolatban álló több cég székhelyén. Az ügyészek szerint fennáll a gyanú, hogy 2011 júliusa és 2014 januárja között a gyanúsítottak törvénytelenül kötöttek közbeszerzési szerződéseket bizonyos cégekkel, jogosulatlan haszonra téve szert ezek nyomán.








EZT OLVASTA MÁR?

X