Vádat emeltek Vasile Blaga ellen


-A A+

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség hétfőn Vasile Blaga volt belügyminiszter és szenátusi házelnök ellen, aki szeptemberben az eljárás miatt mondott le a román liberális párt éléről.

Blagát befolyással való üzérkedés gyanújával állítják bíróság elé. A korrupcióellenes ügyészek szerint 2011 és 2012 között a Demokrata Liberális Párt (PDL) főtitkáraként négy alkalommal összesen 700 ezer euró kenőpénzt kapott egy vállalkozótól. Az ügyészek szerint Blaga a párt második embereként befolyását kihasználva elintézte, hogy ezért cserében a vállalkozó cégei szerződést kapjanak két állami vállalattól. 

Blaga a PDL akkori alelnökén, Gheorghe Ștefanon keresztül kapta meg a pénzt, Ștefant korábban egy másik perben börtönbüntetésre ítélték. Az ügyészek szerint a pénz egy része a PDL kasszájába került.

Blaga szeptember végéig a PNL társelnöke volt, erről a tisztségéről azt követően mondott le, hogy tudomására hozták az ellene indított bűnvádi eljárást. Akkor a jobboldali erő kampányfőnöki tisztségéből is távozott.








EZT OLVASTA MÁR?

X