Johannis ki fogja hirdetni a tanárok és orvosok bérét megemelő törvényt


-A A+

Klaus Johannis államfő azt nyilatkozta szerdán, hogy ki fogja hirdetni az egészségügyben és az oktatásban dolgozók bérét emelő törvényt. 

„Kihirdetem” – válaszolta az államfő a Cotroceni-palotában arra a kérdésre, hogy mit szándékszik tenni, miután az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel megegyezőnek ítélte a jogszabályt. 

A képviselőház november 7-én fogadta el döntő házként a 2016/20-as sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt.  A jogszabály szerint január elsejétől az oktatási alkalmazottak alapbére 15 százalékkal nőne a decemberi szinthez képest, egyes egészségügyi alkalmazottaknál pedig 25 százalékos bérfejlesztést irányoznak elő már idén decembertől. A törvényt egy sor bérpótlékot is meghatároz például a pedagógusképzési gyakorlatokat végző, az összevont osztályokban tanító, a hátrányos helyzetű térségekben, vagy börtönökben oktató tanárok számára.

Egy nappal később Dacian Cioloş kormányfő bejelentette, a kabinet kéri a jogszabály alkotmányosságának felülvizsgálatát. A miniszterelnök figyelmeztetett: a törvény megszavazásával a képviselők megszegték a költségvetési fegyelemről szóló törvényt, amely tiltja a béremeléseket a közszférában a választások előtti fél évben. Ugyanakkor a jogszabály elfogadásával sérült szerinte a bikameralizmus elve is, a vitatott kormányrendelet ugyanis olyan mértékben módosult a képviselőházban, hogy a szenátusnak is szavaznia kellett volna róla.

A miniszterelnök szavai szerint a módosításokkal együtt elfogadott 20-as rendelet 4,8 milliárd lejes többletköltséget ró az államkasszára. A béremelések azt eredményezik hosszú távon, hogy jóval kevesebb pénz marad az egészségügyi és tanügyi intézmények infrastrukturális fejlesztésére, noha "az orvosok is panaszkodnak az egészségügyi infrastruktúrára, a tanárok és szülők is panaszkodnak a tanügyben tapasztalható körülményekre" - fogalmazott a kormányfő. 








EZT OLVASTA MÁR?

X