Dragnea: a kormányfő kinevezését halogató Johannis gúnyolódik a választókkal


-A A+

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint, amikor az elnök halogatja a miniszterelnököt kinevezését, akkor „gúnyolódik a választókkal”. 

„Elsősorban a választókkal gúnyolódik. Tulajdonképpen megtesz mindent azért, hogy a választási programunk egy jelentős részét ne lehessen alkalmazni” – jelentette ki Dragnea csütörtök este a România TV-ben. Úgy vélte, hogy az elnök azért nem akarja, hogy a kormányprogramot alkalmazzák, hogy ne nőjön a lakosság bizalma azok iránt, akik ezt kezdeményezték. 

Dragnea szerint „siralmas, hogy eltelt 20 nap a választások óta és még mindig nincs kormányunk”. 

Utcai tüntetések, felfüggesztés?

Liviu Dragnea elmondta, néhány napja „nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy az emberek nem menjenek ki az utcára”, és megerősítette, hogyha az államfő másodjára is elutasítja a miniszterelnök személyére tett javaslatukat, akkor a „felfüggesztés következik”.

„'Nem beszéltem eddig erről a dologról, de néhány napja nagy erőfeszítéseket teszek azért, hogy az emberek nem menjenek ki az utcára. (...), de megmondom őszintén, hogy nem vagyok arról meggyőződve, hogy az új évben még képes leszek őket visszatartani. Mondom, hogy akikben van cseppnyi felelősség, megértsék' - jelentette ki Dragnea csütörtök este a România TV-ben.

Amikor azt kérdezték, hogy ez nem fenyegetőzés-e, Dragnea azzal vágott vissza: 'Milyen szavakat használjak? Mosolyogjak talán, hogy ne tűnjön fenyegetésnek? Úgy látom, hogy szokták ezt csinálni'.

Dragnea azt mondta: egy második elutasítás esetén a 'felfüggesztés következik'. 'Végül is (az államfő) csináljon, amit tetszik, csak csináljon már valamit. Elutasítja? Felfüggesztjük, megmondom nyíltan, mert tovább ez így nem mehet. (...) Minden alkotmányos módszert bevetünk, hogy kimozdítsuk ezt az országot ebből az állapotból'. 'Remélem, hogy maradt egy minimális felelősségérzetük, hogy feldolgozzák a december 11-i kudarcukat és engedik, hogy ez az ország elkezdjen működni' - tette hozzá Dragnea. 

Shhaideh: gyerekeim képtelenek felfogni, hogy mi történik

Sevil Shhaideh, a PSD-ALDE első miniszterelnök-jelöltje azt nyilatkozta, hogy nem áll szándékában visszavonulni a közéletből, noha sem neki sem családjának nem volt könnyű az elmúlt időszak, amikor többször megfenyegették. 

Amikor csütörtök este arról kérdezték a România TV-ben, hogy hogyan viselte a személye ellen intézett támadásokat azt mondta: „Személyem ellen, hogy úgy mondjam, számítani lehetett erre. Ami az úgynevezett beszélgetések, kutatások után következett, az nem volt természetes. Nem volt könnyű. Erős család vagyunk, de van két gyerekünk, és számukra teljesen mást jelent az, ami az utóbbi időben lezajlott és képtelenek felfogni, hogy mi történik”. Elmesélte, hogy azt mondta gyerekeinek, hogy maradjanak otthon, ne menjenek ki az utcára és ne nézzék a televíziót. *Próbáltuk védeni a két kamaszt, amennyire lehetett. Én egy egyszerű ember vagyok, egy alkalmazott, nincs testőrségem, nem volt addig sem, amíg miniszter voltam. Nem volt egyszerű” - mondta Sevil Shhaideh. 

Amikor arról kérdezték, hogy gondolt-e arra, hogy visszavonuljon a közéletből azt válaszolta, hogy „ezért az országért érdemes dolgozni”. 

Hogy miként fogadta a családja a kinevezéséről, majd az elutasításáról szóló hírt, azt mondta, hogy a televízióban hallották a hírt. „Meglepődtek, megtisztelőnek tartották, kicsit aggódtak is, mert nem teljesen értik, hogy mit jelent ez a felelősség” - részletezte. Ami az elutasítást illeti, az elfogadták, mert „Isten azt akarja, hogy így legyen” - mondta Sevil Shhaideh. 








EZT OLVASTA MÁR?

X