Raluca Turcan látni akarja a kormány névsorát, mielőtt véleményt formál Grindeanuról


-A A+

A Szociáldemokrata Párt elsődleges felelőssége jelen pillanatban az, hogy olyan miniszterjelöltekkel álljon elő, akik a köz, nem pedig Liviu Dragnea személyes érdekeit szolgálják majd - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan. 

„A miniszterjelöltek listájának közzétételekor kiderül, mennyire autonóm és jóhiszemű a kormányfőjelölt. Nagy érdeklődéssel várjuk ezt a listát. Remélem, olyan személyek szerepelnek majd rajta, akiknek tevékenysége ismert, és nem ad okot a gyanakvásra" - hangsúlyozta az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Raluca Turcan. 

A PNL ideiglenes elnöke hozzátette, az országnak hozzáértő, európai szemléletű, semmiféle támadási felületet nem hagyó kormányra van szüksége. „Azt szeretném, hogy az új kormány tartsa be az országnak a külföldi partnerekkel szemben vállalt kötelezettségeit, illetve hogy erősítse az együttműködést Románia szövetségeseivel” - mutatott rá Turcan. 

Mint korábban írtuk, Klaus Johannis államfő pénteken aláírta azt a rendeletet, amellyel kormányalakítási megbízást adott Sorin Grindeanunak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X