Dragnea: nagyfokú türelemről, megértésről és bölcsességről tettünk tanúbizonyságot


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíció nagyfokú türelemről és megértésről tett tanúbizonyságot - nyilatkozta pénteken Liviu Dragnea PSD-elnök, azt követően, hogy az államfő közleményben bejelentette, Sorin Grindeanut bízza meg kormányalakítással.

"Mi nagyfokú türelemről, megértésről és bölcsességről tettünk tanúságot, mert mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy mielőbb sor kerüljön az új kormány beiktatására. A saját és az állampolgárok eme legitim elvárása durvább reakciót is kiválthatott volna belőlünk, ez azonban politikai válsághoz vezethetett volna. Mi az ország érdekeit helyeztük előtérbe, politikai stabilitást szeretnénk, hogy gyakorlatba ültethessük kormányprogramunkat" - nyilatkozta sajtótájékoztatóján Liviu Dragnea.

A pártelnök hozzátette, nem érti, Klaus Johannis államfő miért nem jelölte ki még csütörtökön a miniszterelnököt.

Sajtótájékoztatóján ugyanakkor Dragnea kiemelt néhányat a kormányprogramba foglalt szociális intézkedések közül. Hangsúlyozta, mivel az eredeti tervekhez képest később alakul meg a kormány, az országos bruttó minimálbér 2017. január elseje helyett csak február 1-jétől nő 1.450 lejre. Ugyanakkor egy hónappal tovább kell fizetniük a nyugdíjasoknak azokat a hozzájárulásokat, amelyeket már január elsejétől szerettek volna eltörölni, például a 2000 lejnél kisebb nyugdíj után fizetendő jövedelemadót, amelyet a PSD kormányprogramja értelmében eltörölnek. Ugyanakkor az egyetemistáknak fizetendő, 2-3-szorosára növelt ösztöndíjakat is csak februártól utalják, tette hozzá a szociáldemokrata politikus. 








EZT OLVASTA MÁR?

X