FRISSÍTVE: az ártatlanság vélelmét kéri számon az RMDSZ Horváth Anna ügyében


-A A+

A kolozsvári tanács szociáldemokrata párti (PSD), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) képviselő tanácsosai azt kérik az RMDSZ-től és a nemzeti liberális párti városatyáktól, nevezzenek ki más személyt az alpolgármesteri tisztségbe Horváth Anna helyett, aki ellen befolyással való üzérkedés miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). 

FRISSÍTÉS: "Nem jár el tisztességesen ebben az ügyben a szociáldemokrata párt. Amennyiben Lia Olguţa Vasilescu miniszteri posztot tölthet be a kormányban, vele szemben működik tehát az ártatlanság vélelme, akkor ez érvényes kell legyen Horváth Annával szemben is" – közölte a Maszollal Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke szerdán.

Dan Morar, a kolozsvári tanács PSD+ALDE frakciójának vezetője keddi sajtóközleményében azzal érvel: az önkormányzat három hónapja egyik alpolgármester hiányában működik, ami akadályozza az intézményt feladatai ellátásában. Dan Morar szerint ugyanakkor nem tesz jót a városháza megítélésének, hogy a DNA által bíróság elé állított, hatósági felügyelet alatt álló alpolgármester töltse be ezt a tisztséget. 

Az ALDE-t képviselő Adrian Mureşan szintén azt nyilatkozta, hogy "a polgármesteri hivatal működése érdekében" alakulata támogatja azt az indítványt, hogy mást személyt nevezzenek ki az alpolgármesteri tisztségbe Horváth Anna helyett.

Horváth Anna nem láthatja el tisztségével járó feladatait

Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna ellen befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt emelt vádat a DNA december 20-án. Az alpolgármester hatósági felügyelet alatt áll, és nem láthatja el tisztségével járó feladatait. Ugyanebben az ügyben befolyás megvásárlása és pénzmosás vádjával bíróság elé állították Fodor Zsolt üzletembert is, aki szabadlábon védekezhet. 

Horváth Anna október 13-án jelentette be, hogy fizetés nélküli szabadságot vesz ki mindaddig, amíg eljárás folyik ellene, mivel nem tartja korrektnek, hogy úgy vegye fel fizetését, hogy közben nem dolgozik. 

A vádhatóság szerint Horváth Anna alpolgármesterként 2016 februárja és májusa között befolyását felhasználva közbenjárt a kolozsvári önkormányzat alkalmazottjainál annak érdekében, hogy sürgessék meg a másik vádlott, Fodor Zsolt egyik ingatlanprojektjével kapcsolatos engedélyek és jóváhagyások kibocsátását. A DNA szerint Horváth Anna szolgálataiért cserébe két fesztiválra szóló, 60 bérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben.

A belépőket az önkormányzati választás kampányában tevékenykedő önkéntesek között osztotta szét az alpolgármester - állítja a DNA. Az ügyészek szerint a vádlottak a Fodor Zsolt által vezetett egyik cég, illetve egy Horváth Anna által megjelölt vállalat közötti támogatási szerződéssel próbálták a törvényesség látszatát kelteni. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X