Lenácizta a közkegyelem ellen tüntetőket egy vezető kormánypárti politikus


-A A+

Náciknak és állatoknak nevezte a közkegyelmi tervezet ellen tüntetőket egy vezető kormánypárti politikus – számolt be a Digi24 hírtelevízió.

Cătălin Beciu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) alelnöke Facebook-bejegyzésében azt írta: a szerda esti bukaresti tüntetés volt az utóbbi hetven év első náci demonstrációja Romániában.

A politikus szerint olyan emberek tiltakoztak a közkegyelmi és a btk-módosító tervezet ellen, akik a szabadságvesztés helyett tortúrát, a börtönök helyett lágereket akarnak bevezetni. „Állatok vagyok, undorom tőletek” – üzente a tüntetőknek Beciu.

Mint korábban írtuk, Bukarestben tüntetők ezrei, más nagyvárosokban pedig tüntetők százai vonultak utcára szerda este a kormány közkegyelmi tervezete és a büntető törvénykönyv tervezett módosítása ellen tiltakozva. A bukaresti bejelentetlen, interneten szerveződött demonstráció résztvevői "A tolvajoknak a börtönben, nem a kormányban a helyük", "El a kezekkel a Btk.-tól" feliratú táblákat emeltek a magasba. 

A tüntetések csütörtök este is folytatódtak több városban. A hétvégén újabb demonstrációk várhatók.








EZT OLVASTA MÁR?

X