A bruttó hazai termék több mint két százalékát költik idén védelemre


-A A+

Meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát a védelmi minisztérium (MAPN) ez évre előirányzott összköltségvetése a pártok közötti politikai megállapodásnak megfelelően - közölte hétfőn a tárca sajtóirodája.

A minisztérium arra reagált, hogy az ellenzéki sajtó választási ígéretei és a védelmi kiadásokról szóló nemzeti konszenzus megsértésével vádolta a szociálliberális kormányt, amely hétfőn ismertette a 2017-es állami költségvetési tervezet részleteit.

Románia tavaly a GDP csaknem másfél százalékát fordította védelmi kiadásokra. Ehhez képest az idei tervezetben a védelmi minisztériumnak 11 milliárd lejes költségvetést irányoztak elő, ami a GDP 1,35 százalékát teszi ki.

A MAPN közleménye szerint azonban a parlamenti megerősítésre váró büdzsé tervezete ezenfelül 7,6 milliárd lejnyi hitel felvételét is engedélyezi annak a programnak az elindítására, amely a hadsereg felszerelésének fejlesztését tűzi ki célul. A két költségvetési tétel együttesen a GDP 2,18 százalékát teszi ki, lehetővé téve a korszerű, az együttműködési feltételeknek megfelelő harci eszközök beszerzését és Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését - mutat rá a kommüniké.

Klaus Johannis államfő kezdeményezésére a parlamenti pártok 2015 januárjában aláírt politikai egyezményükben közösen vállaltak kötelezettséget arra, hogy Románia - a NATO-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek megfelelően - a GDP legalább két százalékára növeli 2017-ig védelmi kiadásait, és ezt a szintet a következő tíz évben is megtartja, függetlenül attól, hogy mely politikai erő kerül hatalomra.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X