Liviu Dragnea szerint az államfő alig várja, hogy felfüggesszék


-A A+

Klaus Johannis államfő saját felfüggesztését szeretné, hogy aztán áldozatként járja az országot - nyilatkozta hétfőn este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, a képviselőház elnöke.

„Ez nekünk nem érdekünk, mi valóban azt akarjuk, hogy ez a kabinet kormányozzon, s hogy a parlamentben a románok életét javító törvényeket hozzunk. Jómagam – egyelőre legalábbis – nem vagyok érdekelt az elnök felfüggesztésében, nem hiszem, hogy ez hiányzik most Romániának” – nyilatkozta a PSD elnöke a România TV műsorában.

Szerinte az elnök szembehazudta a sajtót, amikor azt állította, hogy a miniszterelnök meghívására vett részt a múlt szerdai kormányülésen. Dragnea idézte az alkotmány előírásait, amelyek szerint az államfő két esetben vehet részt a kormányülésen: amikor országos jelentőségű problémákat vitatnak meg a külpolitikával, a védelemmel, a közrend biztosításával kapcsolatban, vagy akkor, amikor a miniszterelnök meghívja.

„A napirenden a fentiek közül egyik téma sem szerepelt. A miniszterelnök nem hívta meg, a kormányőrség segédtisztjétől tudta meg, hogy jön az elnök, amikor Johannis már úton volt. (...) Tehát az államfő az alkotmányt megszegve volt jelen az ülésen, és hogy ezt elkendőzze, azt hazudta, hogy Grindeanu miniszterelnök hívta meg” – nyilatkozta Dragnea. 

Dragnea azt állítja: már egy hete tudomása van arról, hogy Klaus Johannis államfőnek szándékában áll népszavazást kiírni, és erről Sorin Grindeanu miniszterelnök is tudott. Szerinte Iohannis nem engedélyezett felvonuláson vett részt és ezzel megszegte a törvényt. 
"Az álamfő megszegte a hivatalis esküjét" - nyilatkozta a PSD elnöke a România TV műsorában. 








EZT OLVASTA MÁR?

X