SRI-bizottság: George Maior is nyaralt együtt Sebastian Ghiță üzletemberrel


-A A+

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója, George Maior és az időközben tartalékállományba helyezett volt operatív vezetője, Florian Coldea is nyaralt együtt Sebastian Ghiță üzletemberrel.

Ez derül ki abból a jelentésből, amelyet a szolgálat vezetői ismertettek szerdán a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottsággal. A testület vezetője, Adrian Țuțuianu a sajtónak elmondta, Florian Coldea családja a Seychelles szigeteken és Olaszországban töltötte együtt a szabadságát a jelenleg szökésben lévő Sebastian Ghițával. A SRI volt operatív vezetője számlákkal bizonyította, hogy a nyaralás költségeinek rá eső részét maga fizette.

Adrian Țuțuianu elmondta, a parlamenti bizottságnak nem áll módjában leellenőrizni, hogy a számlák valósak-e, de a SRI belső jelentése szerint azok. Kijelentésének hátterében az áll, hogy Ghiță az egyik videóüzenetében azt állította: a költségeket maga állta, Coldea pedig hamis számlákkal készült védekezni, ha számon kérik rajta a közös nyaralásukat.

A SRI jelentéséből kiderül az is, hogy nem csak a SRI második számú embere, hanem korábbi igazgatója, George Maior amerikai nagykövet is nyaralt együtt az üzletemberrel Olaszországban. Adrian Țuțuianu tájékoztatása szerint George Maior magyarázatot adott erre a szolgálat vizsgálóbizottságának. A szakbizottsági elnök nem részletezte, hogy mivel indokolta ezt a közös nyaralást a volt SRI-igazgató.

Adrian Ţuţuianu közölte: Victor Ponta volt miniszterelnököt, Sebastian Ghiţă volt parlamenti képviselőt és Florian Coldea altábornagyot is meghallgatná a parlamenti bizottság. Hozzátette: a bizottság vizsgálódása nem zárult le, ezt a szerdán kapott információk elemzése után folytatják.

Ţuţuianu: Laura Kövesi jobbára a SRI nyilvános tevékenységein vett részt. Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze jobbára a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nyilvános tevékenységein vett részt, vagy azokon, amelyek az intézmények közötti együttműködéshez kapcsolódtak - jelentette be szerda este a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke, Adrian Ţuţuianu.  Elmondta: megkérdezte a SRI vezetőit, akik részt vettek a bizottság ülésén, hogy milyen viszony volt a DNA főügyésze és Florian Coldea között. „A belső ellenőrzést végző bizottság közölte, hogy Kövesi jobbára a Román Hírszerző Szolgálat nyilvános tevékenységein vett részt, vagy azokon, amelyek a két intézmény közötti együttműködéshez kapcsolódtak. Van azonban egy megjegyzésem: a belső ellenőrzést végző bizottság tagjai teljes felelősséget viselnek a következtetéseikért. Vannak olyan dokumentumok, amelyekhez nem férünk, és nem is férhetünk hozzá. Tehát ők viselik a teljes felelősséget és nyilván tudják, hogy minden beszélgetést, amit mi ebben a teremben lefolytattunk, rögzítettük, és azt bármikor ellenőrizhetik a, mondjuk, bűnüldöző szervek, és később, miután titkosításukat feloldják, a történészek” – nyilatkozta a bizottsági elnök. Arra a kérdésre, hogy szükségesnek tartja-e a nemzetbiztonságra vonatkozó törvénykezés módosítását, azt mondta, hogy ehhez a Legfelső Védelmi Tanács, az elnöki hivatal, a kormány és a SRI hozzájárulása is szükséges, ám a maga részéről 'nyitott arra, hogy módosítsák és napirendre hozzák a jogszabályokat' - tette hozzá. 







EZT OLVASTA MÁR?

X