Klaus Johannis is az alkotmánybírósághoz fordul a Btk.-módosítás miatt


-A A+

„Kellemesen meglepett a tegnap esti tüntetések mérete, és örülök, hogy a románok tisztában vannak a téttel” - mondta csütörtökön délelőtt a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján Klaus Johannis államfő, aki bejelentette, hogy a Legfelső Bírói Tanácshoz hasonlóan az alkotmánybírósághoz fordul a Btk.-módosítás ügyében.

Az államfő szerint a szerdai tüntetéseket este 10 óra után erőszakos csoportosulások térítették el. Kritizálta a belügyminisztérium és a csendőrség hozzáállását, akik engedték a rendbontóknak, hogy elvegyüljenek a tömegben. Súlyos hibának nevezte a belügyminiszter hozzáállását, és azonnali magyarázatot kért tőle, valamint a csendőrségtől.

„El a kezekkel a korrupcióellenes ügyészségtől” - üzente Klaus Johannis a kormánypártoknak. Nem kérte a belügyminiszter lemondását, de a tüntetők kéréseinek figyelembe vételére hívta fel a figyelmet. "A kormány dolga rendet tartani, nem pedig az, hogy az éj leple alatt sürgősségi rendeletekkel módosítsa a büntető törvénykönyvet. A törvényhozás feladatát a parlamentre kell bízni" - mondta Klaus Johannis.

Az államfő bejelentette, hogy – a Legfelső Bíró Tanácshoz hasonlóan – az alkotmánybírósághoz fordul a Btk.-módosítás ügyében. Szerinte ugyanis a jogszabály elfogadáséval alkotmányos természetű jogi konfliktus alakult ki két hatalmi ág, a kormány és az igazságszolgáltatás között. 

Kivizsgálás alatt áll az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) egy, a Büntető törvénykönyv és a Büntetőjogi perrendtartási törvénykönyv módosítását előíró sürgősségi kormányrendelettel kapcsolatos ügy - nyilatkozta csütörtökön Augustin Lazăr főügyész. „Folyamatban van egy vizsgálat a DNA-nál, bővebb információkért azonban forduljanak a DNA sajtóosztályához, nem szeretnék pontatlan adatokat közölni önökkel. (...) Kivizsgálás alatt áll a DNA-nál egy ügy, amelyiknek köze van ehhez” – fogalmazott a főügyész a Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács ülésén.

Az államfő ingerülten válaszolt arra a kérdésre, hogy nem volna-e időszerű ismét a Cotroceni-palotába hívni Sorin Grindeanu miniszterelnököt. Mint fogalmazott, még mindig várja a választ arra a levélre, amelyben a sürgősségi rendelet hatályon kívül helyezésére szólította fel. „Jó teszi, ha meggondolja a válaszát, nem szeretnék ugyanolyan válaszokat kapni tőle, mint a múltkor” – szúrt oda, hozzátéve, hogy nem tudja, merre van a kormányfő, mert az utóbbi időben nemigen bukkant fel. 

Az államfő kijelentette, egyelőre nincs semmilyen mondanivalója a Szociáldemokrata Párt számára. Szerinte a PSD "kapitális hibát" követne el akkor, ha ellentüntetéseket szervezne, ugyanis ez utcai erőszakhoz vezethetne. A jelenlegi krízis megoldásának első lépéseként vissza kell vonni a Btk.-módosító kormányrendeletet – szögezte le.

Az államfő Liviu Dragneát tartja felelősnek a kialakult helyzetért. „Nem ő mondta, hogy vaskézzel vezeti a pártot? Ha jól emlékszem a PSD pártszékházban létre is hoztak egy kormányfelügyeleti bizottságot” – mondta Klaus Johannis.








EZT OLVASTA MÁR?

X