Az RMDSZ mérlegre teszi a kormánypártokkal kötött parlamenti megállapodását


-A A+

FRISSÍTVE: Az RMDSZ kedden dönt az ellenzéki bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos álláspontjáról, és mérlegeli az kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködés jövőjét – jelentette ki a Maszolnak hétfő este Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök. Kelemen Hunor azt javasolja: az RMDSZ vegyen részt az indítvány vitáján, de ne szavazzon.

Az ügyvezető elnököt azért kerestük meg, mert a Btk.-t módosító sürgősségi rendelet elfogadása után erősödtek a Liviu Dragnea vezette Szociáldemokrata Párttal (PSD) való szakítást követelő hangok az erdélyi magyar közösségben. Az RMDSZ-t nem csak politikai ellenfelei támadják a koalícióval való együttműködése miatt, Hegyeli Attila, a csángószövetség volt ügyvezető elnöke Facebookon jelentette be, hogy tiltkozásul visszaadja a szövetségtől 2011-ben kapott Ezüstfenyő díját.

„Azt gondolom, hogy az RMDSZ nem jár a helyes úton, ha olyan embert, mint Olosz Gergely ünnepélyes keretek közt kitüntetnek (alapfokon korrupcióért elítélt Schweighofer ügyvéd). Továbbá a román kormány egészen elvetemült viselkedése miatt a mi nevünkben kötött parlamenti támogatást feltétlenül vissza kellett volna vonni és elhatárolódni a jelenlegi PSD vezetéstől” – indokolta döntését a néprajzkutató.

FRISSÍTÉS1: Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfő este az Agerpresnek megerősítette, hogy keddi együttes ülésükön döntenek a frakciók a bizalmatlansági indítványról. Az politikus elmondta, azt fogja javasolni kollégáinak, hogy vegyenek részt az indítvány szerdai parlamenti vitáján, de ne szavazzanak. „Nehéz a kormány ellen és nehéz a kormány mellett is szavazni” – magyarázta. Emlékeztetett, hogy a koalíciónak 54 százalékos a parlamenti támogatottsága, tehát kicsi az esélye a Grindeanu-kabinet megbuktatásának. „Ám a bizalmatlansági indítvány jó alkalom arra, hogy a jogállamiságról, a hatalmi ágak egyensúlyáról beszéljünk” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Porcsalmi: megosztó volt Olosz kitüntetése

Porcsalmi Bálint elismerte, megosztó lett az a döntés, hogy Olosz Gergely a többi leköszönő képviselő és szenátor mellett elismerő oklevelet kapott az RMDSZ-től. Emlékeztetett arra, hogy a háromszéki politikus bűnvádi perében még nem született jogerős ítélet, és megilleti az ártatlanság vélelme, de megjegyezte: ez az elismerés kétségkívül értelmezésekre, tiltakozásokra adott okot.

„Azt látom, hogy egy nehéz, bonyolult helyzet van az országban, és a saját közösségünk hangulata is felfokozódott, ami teljesen érthető. Szerintem most mindennél fontosabb az őszinte, egyenes beszéd, ezért még egyszer hangsúlyozom: elismerem, hogy Olosz Gergely kitüntetése megosztó” – fogalmazott az ügyvezető elnök.

Porcsalmi elmondta, olvasta Hegyeli Attila állásfoglalását, megérti a keserűségét, és elfogadja, ahogyan a volt csángószövetségi vezető a tiltakozását kifejezi. „Azonban fontos tisztázni azt, hogy Hegyeli Attila Ezüstfenyő-díjat kapott, Olosz Gergely pedig pusztán a leköszönő RMDSZ-es honatyáknak járó oklevélben részesült” – jegyezte meg.

Kedd a mérlegelések napja lesz

Arra a kérdésünkre, hogy megszavazza-e az RMDSZ a bizalmatlansági indítványt, az ügyvezető elnök elmondta: az RMDSZ a parlamenti szavazás előtt egy nappal, a keddi együttes frakcióülésen alakítja ki álláspontját az ellenzék kezdeményezéséről. A kormánykoalícióval kötött parlamenti megállapodásról azt mondta: ezt a szervezeten belül is többen megkérdőjelezik, és a frakcióülésen szintén szó lesz róla. „Ezt a megállapodást előbb meg kellene próbálni kitölteni tartalommal, és utána dönteni a jövőjéről”- tette hozzá.

FRISSÍTÉS2: Jelenleg nem lenne bölcs döntés az RMDSZ részéről felbontani a Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) kötött parlamenti együttműködési megállapodást, de nem kizárt, hogy ez a jövőben megörténik - nyilatkozta a Agerpresnek hétfő este Kelemen Hunor. Részletek itt.

Porcsalmi Bálint értésre adta: döntésüket az is nehezíti, hogy éppen most zajlik a vita a parlamentben a költségvetési törvényről. „Jelen pillanatban éppen e megállapodás alapján kértünk és javasoltunk módosításokat a költségvetési törvényben Erdély fejlesztéséről szóló ügyekben. Hiszen az egyezség a koalíciós pártokkal éppen a kisebbségek nemzeti identitásának megőrzéséhez kapcsolódó területekről és infrastrukturális fejlesztésekről szól, és nem a Btk.-módosításról vagy másról” – jelentette ki az RMDSZ ügyvezető elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X