Grindeanu: a költségvetés késése veszélybe sodorja a kormányprogram életbe léptetését


-A A+

A 2017-es állami költségvetésről szóló törvény kihirdetésének késése „megkérdőjelezi” a már elrendelt, illetve a kormányprogramba foglalt jövőbeni intézkedéseket - hangsúlyozta csütörtökön Sorin Grindeanu miniszterelnök. 

A kormányfő a kormányülés elején megköszönte a minisztereknek, hogy folytatják a munkájukat, „noha a költségvetési törvény kihirdetése még várat magára”.

„Bár rekordidő alatt sikerült összeállítanunk a költségvetést, amely lehetővé tenné, hogy gyakorlatba ültessük a kormányprogramban vállaltakat, munkánkat késleltetik, sőt mi több: a már elrendelt intézedések is megkérdőjeleződhetnek, ha a költségvetési törvény kihirdetése tovább várat magára. (...) Mi a munkánkat elvégeztük, elfogadtuk a szükséges jogszabályokat, és minden intézkedésre pénzt irányoztunk elő” – mondta Grindeau. A kormányfő szerint a büdzsé hiánya nem csak a minisztériumok, hanem a megyei és helyi hatóságok tevékenységét is akadályozza.

A kabinet ülésének elején ugyanakkor a miniszterelnök felszólította Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi minisztert, sürgesse meg az egységes bértörvény tervezetének kidolgozását. 








EZT OLVASTA MÁR?

X