Május elsejétől 2 perc munka és 7 kanadai dollár távolságra kerül Kanada


-A A+

Megerősítette csütörtökön Kevin Hamilton, Kanada bukaresti nagykövete, hogy május elsejétől vízum nélkül utazhatnak az észak-amerikai országba azok a román állampolgárok, akiknek az elmúlt 10 évben volt ideiglenes kanadai letelepedési engedélyük, vagy akik érvényes amerikai vízummal rendelkeznek. Hozzátette: december elsejétől Ottawa teljesen feloldja a vízumkötelezettséget a román állampolgárok esetében.

Hasonló rendszer működik az Egyesült Államokban is.

„Szeretném szétválasztani a Kanada-EU szabad kereskedelmi megállapodást (CETA) a vízumkötelezettség feloldását. Kiegészítik ugyan egymást, de nem azonosak.  A román állampolgárok szabad beutazása külön, a bukaresti hatóságokkal folytatott egyeztetések tárgyát képezte” – hangsúlyozta Kevin Hamilton.

A kanadai nagykövet elmondta, az országába utazni kívánó román állampolgároknak ki kell majd tölteniük egy formanyomtatványt és befizetniük 7 kanadai dollárt. „Ugyanúgy, ahogy minden vízummentes ország polgárainak” – tette hozzá.

A rendelkezés a turistákra vonatkozik: a munkavállalási célú beutazás Kanadába továbbra is engedélyhez kötött.

A megállapodásban egy olyan kitétel is szerepel, amelynek értelmében, ha jelentősen megugrik a bevándorlók száma, a kanadai fél fenntartja a jogot arra, hogy ideiglenes jelleggel ismét bevezesse a vízumkényszert. Ez a kitétel azonban csak három évig érvényes.

A vízummentességről már tavaly októberben döntés született az EU-Kanada ottawai csúcstalálkozóján, amikor a CETA-megállapodáshoz való hozzájárulása fejében Románia kilobbizta a vízumkötelezettség eltörlését.








EZT OLVASTA MÁR?

X