„Meguntam és elfáradtam” – Markó Attila reagált az újabb DNA-vádemelésre


-A A+

„Meguntam és elfáradtam már ezredszer is elmondani, hogy soha semmilyen kártérítési ügyben senkitől egy vasat sem kértem, nem is kaptam. Meguntam már és elfáradtam ismételgetni, hogy semmi közöm ezekhez a kártérítési ügyekhez, nem ismerem a felértékelőket, nem ismerem a kérelmezőket”.

Így reagált a szerkesztőségünkbe eljuttatott állásfoglalásában Markó Attila arra a hírre, hogy a korrupcióellenes ügyészség újabb kártérítési ügyben emelt vádat ellene. A vádhatóság szerint a kártérítési bizottság további hat tagjával együtt több mint hatmillió lej kárt okozott a román államnak azáltal, hogy a piaci értéknél háromszor nagyobb kárpótlást ítélt meg egy - a kommunizmus idején államosított - 1250 négyzetméteres telekért.

Az ügyész két ingatlanbecsüs ellen is vádat emelt, a bizottsági tagokat pedig arra hivatkozva küldte bíróság elé, hogy szerinte ellenőrizniük kellett volna: megfelel-e az felértékelők által közölt összeg annak az árnak, amelyen az ingatlanpiacon adják-veszik a hasonló telkeket.

Állásfoglalásában Markó Attila leszögezi: semmilyen törvény nem írt elő olyan kötelezettséget, hogy minden kártérítési dossziét tüzetesen át kell vizsgálnia, hogy ismernie kell a nemzetközi felértékelési szabályokat (ez szerinte a szakapparátus és a hivatásos felértékelő kötelessége és kizárólagos felelőssége), hogy szakmai szempontból cenzúrázza egy hivatásos ingatlanfelértékelő szakvéleményét.

„Meguntam és elfáradtam már állandóan üvölteni, hogy a hivatali visszaélés bűntettének egy lassan már egy éve alkotmányellenesnek minősített rendelkezésével rúgnak sorozatosan belém, hogy gyakorlatilag egyetlen bűnöm az, hogy a kártérítési bizottság tagja voltam – amit azért vállaltam el, hogy legyen legalább egy olyan tag, aki azért került oda, hogy a Neamt, Arges, Prahova vagy Ialomita tömeges kárpótoltjai mellett a magyar lakosságú megyékből származó magyar emberek jogos kérelmei ne a hivatalnokok fiókjainak, raktárainak mélyén porosodjanak” – írja a volt RMDSZ-es képviselő.

Mint korábban írtuk, március elején a legfelsőbb bíróság arra a következtetésre jutott az egyik Markó Attilát is érintő kárpótlási ügyben, hogy a vádemelés szabálytalanul történt, ezért visszaküldte az aktát a DNA-nak. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke akkor úgy kommentálta a történteket: a volt képviselőt az elmúlt évben jogtalanul vádolták, és Romániában valójában karaktergyilkosság történik a korrupcióellenes harc leple alatt.

Markó Attilát 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan - a Székely Mikó Kollégium - visszaszolgáltatásához. Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emelt a DNA, Markó Attila bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban.







EZT OLVASTA MÁR?

X