Újra van magyar alpolgármestere Kolozsvárnak


-A A+

Beiktatták kedden Oláh Emesét Kolozsvár alpolgármesteri tisztségébe. A tanácsülésen Nistor Dániel is letette az esküt.

Nemzeti Liberális Párt frakciójának támogatásával Kolozsvár alpolgármesterévé választotta szerdai ülésén az RMDSZ jelüöltjét, Oláh Emesét a városi tanács.  „Az első és legfontosabb feladatunk, hogy újra megnyissuk azokat a csatornákat, melyek segítségével újra elérhetik a városházi adminisztrációt a kolozsvári magyarok. Ennek érdekében a lehető legrövidebb időn belül újraindítjuk a fogadóórákat és igyekszünk megoldást találni a betelefonálós tanácsadás újraindítására is” – nyilatkozta Oláh Emese, aki a Horváth Anna távozásával megüresedett tisztséget foglalja el.

Ugyancsak a keddi tanácsülésen tette le a hivatali esküt Nistor Dániel. A fiatal építőmérnök Csoma Botond helyét veszi át az RMDSZ frakcióban, aki tavaly decemberben képviselői mandátumot szerzett és ezért le kellett mondania városi tanácsosi tisztségéről. „Legjobb tudásom és szakértelmem segítségével szeretném szolgálni a kolozsváriakat. Építőmérnökként hozzám legközelebb az urbanisztikai bizottság áll, ugyanakkor a frakcióban még át kell beszélnünk, hogy milyen feladatokat kell majd ellátnom” – mondta az újdonsült tanácsos.

A kolozsvári városi tanácsban jelenleg öt RMDSZ-es tanácsos tevékenykedik. Az alpolgármesteri tisztséget szerzett Oláh Emese mellett továbbra is tanácsos maradt Horváth Anna. Rajtuk kívül Gergely Balázs és Rácz Levente nyert még mandátumot tavaly júniusban. Hozzájuk csatlakozott most Nistor Dániel ötödikként. 








EZT OLVASTA MÁR?

X