Elfogadta a parlament az egységes bértörvényt, de a fizetések csak jövőre nőnek


-A A+

Elfogadta szerdán a képviselőház plénuma az egységes bértörvény tervezetét, módosító javaslatokkal kiegészítve.

A jogszabályt 188 képviselő támogatta, 28-an ellenezték, 47-en tartózkodtak a voksoláskor. Előzőleg a szenátus is megszavazta a tervezetet, amely esetében a képviselőház volt a döntő fórum. 

Mint korábban írtuk, a közalkalmazotti bérek nem július elsejétől, hanem csak 2018. január elsejétől emelkednek. A rossz hírt, a tervezet kidolgozója, Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter közölte kedden, miután a pénzügyminiszterrel arra a következtetésre jutottak, hogy nincsenek költségvetési források a törvény idei alkalmazására.

Lia Olguta Vasilescu az Antena3 hírtelevíziónak megerősítette: 2018. január elsejétől nőnek egységesen 25 százalékkal a közalkalmazotti bérek. Ezt követően a pedagógusok fizetése március elsejétől újabb 20 százalékkal, az orvosoké és asszisztenseké pedig 75 százalékkal nő.

Dragnea: hatékonyabb lesz a bérrendszer

„Az egységes bértörvény fontos lépést jelent Románia valós európai uniós integrációja és az euróövezeti csatlakozás felé, hatékonyabbá teszi a bérrendszert, és hozzájárul a lakosság nettó jövedelmének növekedéséhez” – nyilatkozta szerdán a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea a közalkalmazottak bérét szabályozó törvénytervezet alsóházi vitáján. Dragnea szerint nem volt könnyű kidolgozni a tervezetet, több esetben is az ennek megakadályozására irányuló törekvésekkel kellett megküzdeniük. 

„Az oly szükséges közvitákon és a kritikákon túlmenően néhány olyan, sok esetben irányított mozgalommal kellett megküzdenünk, amelyek célja e törvény elfogadásának megakadályozása volt. Örülök, hogy sikerült leküzdenünk ezeket az akadályokat, és a parlament végül el tudja fogadni ezt az igen fontos jogszabályt” – fogalmazott Dragnea, aki szerint a törvény rendet rak egy olyan rendszerben, amelyet „a káosz, a kinek ahogyan tetszik elv és a diszkrimináció uralt”.  

A pártelnök szerint a törvény megalkotásakor az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét tartották szem előtt, továbbá azt, hogy a vezető beosztású tisztségviselőknek nagyobb legyen a fizetésük, mint beosztottjaiknak, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők pedig többet keressenek a középvégzettségűeknél.

"Jelen kellett volna lennie a pénzügyminiszternek"

Jelen kellett volna lennie a parlamentben Viorel Ştefan pénzügyminiszternek az egységes bértörvény megszavazásakor, sőt, "jó lett volna, ha Sorin Grindeanu kormányfő is eljött volna", jelentette ki Liviu Dragnea szerdán, a törvény elfogadását követően.  "Igen, valóban probléma, hogy ma a pénzügyminiszter nem jött a parlamentbe hogy támogassa ezt a törvényt, noha ideje lett volna rá" - jelentette ki a Szociáldemokrata Párt elnöke, aki ebben a minőségében elnézést kért a pénzügyminiszter távolmaradásáért, és kilátásba helyezte, hogy párton belül fogják orvosolni ezt a problémát. "Jó lett volna, ha a kormányfő is eljön, mert ez az év legfontosabb törvénye" - tette hozzá Dragnea. 

A szociáldemokraták vezetője szerint az egységes bértörvény történelmi jelentőségű, és a következő időszakban az állami szektor minden egyes alkalmazottja meg fogja tapasztalni, hogy mennyivel nő a fizetése.  Liviu Dragnea ugyanakkor cáfolta, hogy az adózási rendszert szabályozó törvény módosítását terveznék.  A PSD elnöke kifejtette, reméli, hogy Johannis elnök kihirdeti az egységes bértörvényt, és az már július elsején hatályba lép. 

ALDE: szigorúan felügyelni kell a közpénzek elköltését

Támogatja az egységes bértörvény tervezetét a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) - jelentette ki a tervezetről szóló szavazás előtti képviselőházi vitán Varujan Vosganian. A képviselő kifejtette, a kormánykoalíciónak, de azoknak is, akiknek "nincs bátorságuk felelősséget vállalni, ezért mindeféle tartózkodások mögé bújnak", a jövőben kötelességük lesz szigorúan felügyelni a közpénzek elköltését, támogatni a magánberuházásokat, mert "ezek fogják hitelessé tenni a törvényt".

Vosganian azon a véleményen volt, hogy a jogszabály rendet teremt majd egy olyan rendszerben, amelyben eddig káosz uralkodott, ugyanakkor a rugalmasságra is lehetőséget nyújt. "Figyeljünk arra, amit megold ez a törvény, és ne azzal hozakodjunk elő, amit nem old meg" - vélekedett az ALDE képviselője.

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X