Miron Cozma szerint hiba és visszaélés, hogy bíróság elé állítják


-A A+

"Tévedésnek", "visszaélésnek", "igazságszolgáltatási mizériának" minősítette Miron Cozma, a Zsil-völgyi Bányász-Szakszervezetek Ligájának egykori vezetője, hogy bíróság elé állították az 1990. júniusi bányászjárás ügyében. 

Cozma azt mondta, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága őt egy 2010-es döntése révén a 27 évvel ezelőtti események "áldozatává" nyilvánította. Akkor 1 eurós kártérítést kért, mert "nem kérhetett pénzt a vérért", és mert "van büszkesége és erkölcsi tartása" - jelentette ki a bányászok egykori vezetője. 

"Testi sértés vádjával állítanak bíróság elé, holott június 13-án nem voltak a bányászok velem Bukarestben, valamint pszichikai stressz okozása miatt, vagyis én stresszeltem egyeseket. Nézték a televíziót, és csúnya dolgot láttak ott. Amikor megláttak engem, stresszesek lettek" - kommentálta Cozma az ellene megfogalmazott vádakat. Miron Cozma állította, hogy erőszakkal vitték Bukarestbe, az utolsó szerelvénnyel, amely a bányászokkal elindult a román főváros fele.

Az egykori bányászvezér azt mondta, két neves ügyvéddel fog megjelenni a tárgyaláson, mert a Zsil-völgyi bányászokkal, valamint gyermekeikkel szembeni erkölcsi kötelessége kideríteni az igazságot a 27 évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban. Kijelentette: a bányászok 'nem öltek meg senkit és nem vertek meg senkit' 1990 júniusában. 








EZT OLVASTA MÁR?

X