Grindeanu nem mond le, mértéktelen hatalomvággyal vádolja Dragneát


-A A+

Egy újabb szociáldemokrata miniszterelnök kinevezésének feltételéhez kötötte lemondását szerdán Sorin Grindeanu kormányfő, akit a Szociáldemokrata Párt (PSD) távozásra szólított fel a kormányprogram végrehajtásának késésére hivatkozva.

A miniszterelnök, aki PSD éjszakába nyúló ülésének vége előtt távozott a tanácskozásáról, a kormány székházában tartott sajtóértekezletén azt állította, az eltávolítását célzó kísérlettel a PSD végrehajtó bizottsága az ellenzéket és Klaus Johannis államfőt "ajándékozta meg".

Grindeanu leszögezte, csak abban az esetben hajlandó lemondani, ha az államfő a kormányalakítási tárgyalások nyomán a választásokon legtöbb szavazatot szerzett Szociáldemokrata Pártból nevesít kormányfőjelöltet.

Arra a kérdésre, hogy miként fog kormányozni miniszterek nélkül (miután a koalíciós pártok vezetői azt állították, hogy a kabinet minden minisztere megírta lemondását) Grindeanu leszögezte: a kormánynál még nem iktattak egyetlen lemondást sem, de ha ez be is következne, 15 nap áll rendelkezésére, hogy ezeket az iratokat továbbítsa a miniszterek felmentésére jogosult államfőnek, és a lemondott tisztségviselők helyére esetleg újakat jelöljön.

Grindeanu beszámolt arról, hogy lemondása fejében különböző állami intézmények vezetését, illetve egy következő kormányban való tagságot is felajánlottak neki. Érthetetlennek nevezte azt, hogy az EU legnagyobb gazdasági növekedésével, legkisebb inflációjával, számottevő reálbér-növekedésével rendelkező országának fél éve beiktatott kormánya ellen saját pártvezetése intézzen támadást.    

Ürügynek nevezte azt, hogy a kormányprogram végrehajtásának késései miatt próbálják lemondatni, amire nem talál más magyarázatot, mint egyetlen ember - Liviu Dragnea pártelnök - vágyát a korlátlan hatalom birtoklására. Elmondta: a pártülésen felajánlotta Dragneának, hogy mondjanak le mindketten tisztségükről, hiszen kormánya névsorát a PSD elnöke állította össze, így mindkettejüknek vállalniuk kell a felelősséget a kabinet állítólagos kudarcáért.

A pártvezetés szerdán kiértékelte a csaknem fél éve hivatalban lévő Grindeanu-kormány tagjainak tevékenységét, és megállapította, hogy a kormányprogram tervezett intézkedéseinek alig 13 százalékát ültették gyakorlatba: a PSD választási kampányában beígért intézkedések 60 százalékának teljesítésével késik, és a választói felhatalmazással megerősített program számos további vállalása csak részben teljesült.








EZT OLVASTA MÁR?

X