SZNT: a katalánok szabadsága az európai demokrácia ügye


-A A+

A katalánok szabadsága európai ügy, az európai demokrácia ügye - így foglalt állást kedden a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely Székelyföld területi autonómiáját szorgalmazza.

Az SZNT közölte: a székelység sorsán keresztül megismerte az elnyomott közösségek kollektív élményét, és a legmélyebb együttérzését és szolidaritását kívánja kifejezni katalán barátainak. Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jelzett dokumentum az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) alapokmányát idézi, melyben a világ népei hitet tesznek a népek önrendelkezése, valamint a nagy és a kis népek egyenjogúsága mellett. Megemlíti, hogy ezeknek az alapelveknek a tiszteletben tartásához az Európai Unió is hozzájárult alapszerződésében. 

Az SZNT álláspontja szerint „az Európai Unió alapértékeit tiszteletben tartani, kulturális sokszínűségét megvédeni és hosszú távon fönntartani csak úgy lehet, ha egyetemes elismerést nyer Európa népeinek egyenjogúsága, függetlenül attól, hogy az önmagát népként, nemzetként meghatározó közösség megalkotta-e saját államát, vagy egy más ország területén él őshonos közösségként”.

Az SZNT az Európai Unió belső bővítésére vonatkozó nyilatkozatát idézve kijelentette: elfogadja és támogatja az Európai Unión belső bővítésének gondolatát, mely során hangsúlyosan érvényesül a szubszidiaritás elve és kiteljesedik a népek önrendelkezési joga, beleértve akár új, független államok megjelenését is. „Igazuk van a katalánoknak: az ő szabadságuk európai ügy, az európai demokrácia ügye. Legyen szó akár a véleménynyilvánítás szabadságáról, akár a népek önrendelkezési jogáról, ha ma elbukik a katalánok szabadsága, holnap egész Európa a cenzúra, a megfélemlítés, és a szabad vélemény elfojtásának kontinense lesz" - áll a közleményben. 

Izsák Balázs arra szólította fel a székelyföldieket, hogy október utolsó vasárnapján, amikor immár több éve őrtüzek gyújtásával hívják fel a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre, lobogjon minél több katalánzászló is a rendezvényeken, mely ma az emberi szabadság jelképe Európában.








EZT OLVASTA MÁR?

X