A Nép Ügyvédjéhez fordult a PNL az adóügyi reform miatt


-A A+

A legnagyobb figyelemmel fogja megvizsgálni azokat a kéréseket, amelyekben alkotmányossági kifogás emelését kérik tőle az Adótörvénykönyv módosítása miatt – jelentette ki hétfőn a Nép Ügyvédje, Victor Ciorbea.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) hétfőn fordult a Nép Ügyvédjéhez azzal a kéréssel, hogy emeljen alkotmányossági kifogást az Adótörvénykönyvet módosító sürgősségi kormányrendelet ellen. Ciorbea kifejtette, várhatóan más szervezetek is kérést intéznek hozzá ugyanezen ügyben, többek közt a szakszervezeti szövetségek, amelyek már jelezték ezt a szándékukat. Hozzátette, nem fog sietni, hiszen a kérdéses jogszabály még nem lépett hatályba.

„Az Alkotmánybíróság megszervezését és működését szabályozó 1992/47-es törvény konkrétan előírja, hogy ez a testület a már érvénybe lépett törvényekkel és sürgősségi kormányrendeletekkel kapcsolatban hozhat döntést” – tette hozzá az ombudsman.

A PNL-től kapott kérelemről az Nép Ügyvédje azt mondta: ebben az évben két sürgősségi kormányrendeletet támadt meg, tavaly, a szakértői kormány idején pedig csak egyet.

A Nemzeti Liberális Párt hétfőn fordult a Nép Ügyvédjéhez azzal a kéréssel, hogy emeljen alkotmányossági kifogást az Adótörvénykönyvet módosító sürgősségi kormányrendelet ellen.

Ioan Cupşa liberális párti képviselő kifejtette: a jogszabály sérti az alaptörvényt, mert olyan jellegű és olyan mennyiségű (több mint 27 oldalnyi) módosításokat iktat be az Adótörvénykönyvbe, amelyeket kormányrendelettel elfogadni nem alkotmányos.

„A Tudose-kormány, mint végrehajtó hatalom, szó szerint elbitorolja a törvényhozói hatalom jogkörét” – vélekedett Cupşa.

A képviselő hozzátette: a kormányrendelet megalkotói nem tudták megindokolni, miért kellett sürgősségi eljárással elfogadni ezt a jogszabályt, hiszen nem különleges állapot azonnali rendezése érdekében hozták meg azt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X