Már csak az államfőn múlik: megfosztanák Kelemen Hunort a Románia Csillaga érdemrendtől


-A A+

A Románia Csillaga érdemrend szerdán ülésező becsületbírósága úgy döntött: azt javasolják az államfőnek, hogy vonja vissza az állami elismerést Kelemen Hunortól, az RMDSZ elnökétől. Ezt a testület vezetője, Costin Georgescu jelentette be az Antena3 hírtelevízióban.

A becsületbíróság hét tagja közül öten szavaztak az érdemrend visszavonása mellett, egy tartózkodott, egy pedig nem volt jelen az ülésen. Costin Georgescu indoklása szerint azért döntöttek így, mert szerintük az RMDSZ elnöke nem tartja tiszteletben Románai nemzeti ünnepét, december elsejét, és ezáltal megszegte az alkotmányt. A becsületbíróság Klaus Johannis elé terjeszti döntését. Az államfő elnöki rendelettel visszavonhatja a érdemrendet, de el is utasíthatja a testület javaslatát.

Kelemen Hunor román állami kitüntetésének megvonását augusztusban kezdeményezte egy civil szervezet, miután a politikus egy interjúban úgy vélekedett, hogy az erdélyi magyarok nem fogják és nem is akarják megünnepelni az Erdély Romániához csatolását kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriumát.

Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság című lapnak adott interjújában azt mondta: "a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság) nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at". A román médiában nagy visszhangot keltő kijelentése nyomán a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevű, egy román oktatási, üzleti és szakmai szervezeteket tömörítő társaság előbb Kelemen Hunor román állampolgársága, majd román állami kitüntetése megvonását kezdeményezte.

Costin Georgescu az Antena 3 adásában azt mondta, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságához a kitüntetés egyik birtokosa fordult beadvánnyal, azt állítva, hogy Kelemen Hunor nem tartja tiszteletben Románia alkotmányát, például nem tiszteli december 1-jét (a Gyulafehérvári Nyilatkozat napját), az ország nemzeti ünnepét. A testület elnöke nem kívánta megnevezni a panaszost.

"Mi nem politikai alapon mérlegelünk. Román állampolgárok vagyunk, a Románia Csillaga birtokosai. A törvény értelmében előterjesztjük döntésünket az államfőnek: ha ő kiadja a rendeletet, visszavonják (Kelemen Hunortól) a kitüntetést, de ha nem hoz ilyen rendeletet, nem vonják vissza" - magyarázta a becsületbíróság képviselője.

A Románia Csillaga érdemrend közgyűlését 2013-ban Tőkés László európai parlamenti képviselő miatt hívták össze, hogy a legmagasabb román állami kitüntetés több mint 1300 birtokosa megválassza a rend héttagú becsületbíróságát, azt az etikai testületet, amely törvényesen kezdeményezheti az államfőnél a kitüntetés visszavonását. Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonásáról tavaly márciusban adott ki elnöki rendeletet Klaus Johannis államfő, miután hosszas peres eljárás után érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat. Az EP-képviselő az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapta a kitüntetést, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.







EZT OLVASTA MÁR?

X